Elég nagy arccal kiosztotta az ellenzéket Dömötör Csaba, hogy hogyan is kellene szurkolni a válogatottnak, majd egy visszakérdezésre kiderült, hogy fogalma sincs, ki lőtte a 4 gólt az angoloknak
Két erős jelenet is volt a Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára és Hajnal Miklós, a Momentum parlamenti képviselője között a kormánypárti Tranzit Fesztiválon megrendezett vitában.
Az első az volt, amikor Dömötör belement abba, hogy az ellenzék a jogállamisági vitában nem áll a kormány mellé, és nem tesz meg mindent azért, sőt, akadályozza, hogy az ország megkapja az EU-tól azt a pénzt, ami jár neki. És nem kéne hagyni, hogy összekutyulják ezt ideológiai kérdésekkel, például a gyermekvédelmi kérdés ügyével, törvényt. Hajnal megjegyezte, hogy semmi köze a gyermekvédelmi törvénynek a jogállamisági eljáráshoz. Dömötör felolvasott egy idézetet Urusula von der Leyentől, ami szerinte azt támasztja alá, Hajnal szerint az idézet ezt pont nem támasztja alá. A momentumos szerint egyszerűan arról van szó, hogy a kormány komoly pénzeket költött arra, hogy ezt összemossa itthon. Majd a közönséghez fordult, és arra kérte az ott lévőket, hogy tegye fel a kezét, aki azt gondolja, hogy ha ők nyerték volna a választást, akkor most az óvodákban nemátalakítós műtéses propaganda menne. Hamar lefagyott az arcáról a mosoly, és átváltott döbbenetbe, amikor a nézők többsége feltette a kezét, alátámasztva a kormányzati propaganda hatékonyságát.
A másik jelenet a végén volt. Dömötör - aki a beszélgetés közben is többször leereszkedően beszélt Hajnalhoz - jótanácsokat fogalmazott meg az ellenzéknek. A felsorolás legvégén azt mondta, hogy ha a magyarok millióinak van egy álma, hogy Magyarországon legyen olimpia, „akkor ne ti legyetek az elsők, akik ezt az álmot szétlövik”. (Soha véget nem érő vita, hogy miért álomgyilkosság népszavazást kezdeményezni valamiről, amit a fideszesek szerint a magyarok nagyon nagy többsége támogat, a kormány viszont mégis inkább visszalép a pályázattól a referendum helyett.)
A másik, hogy Dömötör sorolja már fel a 4-0-s angilai győzelem gólszerzőit. Dömötör nem tudta, azt mondta, hogy utána kellene néznie