Megugrott a kivándorlás népszerűsége

Legalábbis a Google trends szolgáltatása azt mutatja, hogy az április 3.-át követő választási eredmények után nagyságrendet ugrott a "kivándorlás" szóra keresők száma. Külön érdekesség, hogy a legtöbben erre Heves megyéből kerestek rá április 3.-a után. Heves megyét pedig a nyugati határhoz közeli megyék Győr-Sopron, Zala és a legkeletibb megyék Szabolcs-Szatmár és Hajdú-Bihar követi. 

Az, hogy ebből mennyien váltják valóra az elkeseredettséget most még nem derül ki, azonban tény, hogy Magyarországról számszerűen ugyan kevesebben vándoroltak ki, mint Lengyelországból vagy a szomszédos Romániából, mégis arányaiban a magyarok közül éppen a legképzettebb, legmagasabb fokú iskolázottsággal rendelkezők hagyták el az országot. Ez pedig semmiképpen nem jó hír az ország számára.

elvándorlás

 

Hírek

Életképek LimábólPeru fővárosának Limának egykori szürke negyedét szivárványszínűvé varázsolta néhány önkéntes Ca
Leggyorsabb hal a világonA világon a leggyorsabban úszó halnak a kékes fekete hátú nyársorrú halat vagy más néven
Három fejű kisliba?Bár a képen úgy tűnik, mintha egy kiskacsa lenne három fejjel ez azonban csak optikai csalódás.
Megugrott a kivándorlás népszerűségeLegalábbis a Google trends szolgáltatása azt mutatja, hogy az április 3.-át követő választási er
Na ki a király?Mága Zoltán, Pataki Attila, Győzike és most következik a meglepetés: Kis Grófo.
Casper az albínó delfinNem mindennapi látványosság szemtanúi lehettek annak a hajónak a legénysége, akik Kalifornia par
Hó lepte el TüringiátA téli sportok szerelmesei minden bizonnyal örülnek, hogy komoly mennyiségű hó hullott Türingiáb
Boldog Istvánt csak a valóság zavarjaBoldog István volt fideszes országgyűlési képviselő szerint "
Farsang LibanonbanLibanonban idén március 6.-án tartották meg a Zambo karnevált, ilyenkor a helyiek farsangi jelme
A csirke és a malacA hatalmasra nőtt törpemalac és a csirke mára elválaszthatatlan jóbarátokká váltak.