Amerika legnagyobb bankrablása

A valaha volt legmagasabb összegre elkövetett bankrablás ugyan nem ez az eset, de az amerikai földrészen a mai napig vezeti bankrablások összegszerű listáját. A rablásra 2005 nyarán került sor mégpedig Dél Amerikában azon belül is Brazíliában. Az akció és krimifilmeket idéző történet során a bankrablók egyenesen a Brazil jegybank  a Ceara államban található bankfiókját rabolták ki. Ahogy ezt jónéhány bankrablós filmben is láttuk az elkövetők a föld alatt közelítették meg a bankfiókot. Közel négyszáz méteres alagutat fúrtak majdnem négy méterrel a föld alatt .  Az alagút kiinduló pontja egy bérelt épület volt egészen közel a bank épületéhez. A föld alatti alagútfúrás és egyéb munkálatok közel négy hónapig tartottak. Az elkövetők annyira furfangosak voltak, hogy a "munka" ideje alatt még egy kamu vállalkozást is beindítottak kertészeti vállalkozással leplezték a sok föld elvitelét, magát az épületet zöldre festették és a furgont, amellyel a földet elszállították még fel is matricázták a kamuvállalkozás logóival és jellegzetes arculatával.

A későbbi nyomozati anyagok szerint közel egy tucat ember dolgozhatott felváltva a teljes időszakon keresztül, mígnem 2005 augusztus 7.-én a munkálatokat siker koronázta és a rablók bejutottak a bank páncéltermébe. Mintegy 165 millió real volt a "jutalmuk", amely mai értéken kb. 70 millió dollárt és mintegy 50 millió eurót érhet. Csak a bankjegyek súlya elérhette az 50 tonnát. A történet érdekessége, hogy a bank annyira biztonságosnak tartotta magát az épületet és a helyszínt, hogy nemhogy a riasztórendszer nem működött a banknak még biztosítása sem volt amely a rablásra vonatkozott volna. Mivel a rablásra hétvégén került sok, így az alkalmazottak csak az első munkanapon a nyitást követően fedezték fel a bűncselekményt. 

Becslések szerint legalább 11-15 ember dolgozhatott a “projekten” a 3-4 hónap alatt, míg végül 2005. augusztus 5. és 7. közötti hétvégén bejutottak a bank páncéltermébe. Ahonnan 50 realos bankjegyekben összesen 165 millió realt (közel 68,9 millió dollár, kb. 50 millió EUR) vittek el. A bankjegyek súlya megközelítette az 50 tonnát. A bank riasztórendszerei nem is működtek  nem működtek, illetve a banknak nem is volt biztosítása, mert feltörhetetlennek tartották a biztonsági rendszerüket. Magát  a rablást csak a következő hétfőn fedezték fel.

Az esetet követően komoly nyomozás indult és évekkel később némi eredményre is jutottak a hatóságok. A bankrablás ötletadójának azt a Luis Fernando Ribeiro jelölték meg, aki néhány héttel a bűncselekmény után gyilkosság áldozata lett. A "német" becenevű Antonio Jossivam Alves dos Santost 2008-ban a bankrablást követő harmadik évben kapták el a főváros egyik rosszhírű külterületi negyedében, akinek az otthonában, az egyik szoba padlója alatt a rendőrök nagy mennyiségű készpénzt találtak. A nyomozás során összesen 11 gyanúsítottat vádoltak meg és ítéltek el, viszont az elrabolt 70 millió dollár értékű pénznek csak a töredékét találták meg.

Hírek

Eddig sosem látott képek PutyinrólVlagyimir Vlagyimirovics Putyin 1952 október 7.-én látta meg a napvilágot mégpedig Szentpétervár
Életképek LimábólPeru fővárosának Limának egykori szürke negyedét szivárványszínűvé varázsolta néhány önkéntes Ca
Casper az albínó delfinNem mindennapi látványosság szemtanúi lehettek annak a hajónak a legénysége, akik Kalifornia par
Megmentették a Himalájában eltűnt hegymászót, elutasítja az orvosi kezeléstVermes Ákos magyar hegymászó után harminc órán át kutatott az indiai hadsereg kutatóegysége a Hi
Na ki a király?Mága Zoltán, Pataki Attila, Győzike és most következik a meglepetés: Kis Grófo.
Szíva oázis (Egyiptom: Siwa oasis-salt lake)A Szíva oázis (SIWA, Wāḥat Sīwah) az egyik legtávolabbi ilyen látványosság Egyiptom északnyugati
Hó lepte el TüringiátA téli sportok szerelmesei minden bizonnyal örülnek, hogy komoly mennyiségű hó hullott Türingiáb
Meghackelte a Kutyapárt az M1 (köztévén) évente járó 5 percetA Magyar Kétfarkú Kutyapárt (MKKP) hozta a szokásos formáját és abszurd módon mutatta be közpénz
Kivándorlás, elvándorlás„Magyarország a legjobb hely Európában, nem érdemes innen elmenni. Innen csak rosszabb helyre lehet menni” 
Pirossal jelöltük azokat a megyéket ahol a bérszínvonal elérte a nyugat-európai szintetAkkora bérrobbanás zajlott le Magyarországon az elmúlt években, hogy bizonyos szakmákban vásárló