Eddig sosem látott képek Putyinról

Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin 1952 október 7.-én látta meg a napvilágot mégpedig Szentpétervárott (akkoriban Leningrád). Munkásszülők gyermeke, aki középiskolai tanulmányai után a Leningrádi Állami Egyetem jogi karán szerzett nemzetközi jogi oklevelet. Egyetemistaként lépett be a kommunista pártba és egészen annak betiltásáig (1991) a tagja maradt. A diploma megszerzése után az orosz KGB munkatársa lett, majd öt éven keresztül a KGB szolgálatában Drezdában a Barátság Háza (amely az ottani KGB központ volt) igazgatója lett.
2000 óta Oroszország elnöke (az orosz törvények szerint harmadszor nem megválasztható elnökként ugyanaz az személy így 3. időszakonként az elnöki címét miniszterelnöki címre váltja).

Említésre méltó történet életéből

"1989. december 5. Alig néhány héttel a berlini fal leomlása után a kelet-németországi Drezdában tömegek szállják meg a hírhedt titkosrendőrség, a Stasi székházát, néhány vállalkozó szellemű ember azonban nem elégszik meg ennyivel, és az út túloldalán található KGB-központot veszi célba. „Az őr azonnal befutott a házba – emlékszik vissza a csoport egyik tagja, Siegfried Dannath. – Nem sokkal ezután előkerült egy alacsony és izgatott KGB-tiszt, aki azt mondta, ne próbáljunk meg behatolni, mert az elvtársainál fegyver van, és joguk van használni.” A csoport visszavonulót fújt.

A KGB-tiszt tudta, hogy mennyire veszélyes a helyzet, írja alapos összeállításában a BBC, és később el is mondta német életrajzírójának, Boris Reitschusternek, hogyan próbált segítséget kérni a Vörös Hadseregtől.
„Nem tehetünk semmit Moszkva utasítása nélkül. Moszkva pedig csendben van”
– hangzott a válasz. Reitschuster szerint az utóbbi mondat örökre beleégett a tiszt memóriájába – a tehetetlenség szinonimájaként –, olyannyira, hogy ma ő maga Moszkva, és ha valami nem jellemzi őt, az a tehetetlenség."

Az ominózus drezdai KGB-s Vlagyimir Putyin volt.

A képek forrása: Northfoto 

Hírek

Eddig sosem látott képek PutyinrólVlagyimir Vlagyimirovics Putyin 1952 október 7.-én látta meg a napvilágot mégpedig Szentpétervár
Életképek LimábólPeru fővárosának Limának egykori szürke negyedét szivárványszínűvé varázsolta néhány önkéntes Ca
Casper az albínó delfinNem mindennapi látványosság szemtanúi lehettek annak a hajónak a legénysége, akik Kalifornia par
Megmentették a Himalájában eltűnt hegymászót, elutasítja az orvosi kezeléstVermes Ákos magyar hegymászó után harminc órán át kutatott az indiai hadsereg kutatóegysége a Hi
Na ki a király?Mága Zoltán, Pataki Attila, Győzike és most következik a meglepetés: Kis Grófo.
Szíva oázis (Egyiptom: Siwa oasis-salt lake)A Szíva oázis (SIWA, Wāḥat Sīwah) az egyik legtávolabbi ilyen látványosság Egyiptom északnyugati
Hó lepte el TüringiátA téli sportok szerelmesei minden bizonnyal örülnek, hogy komoly mennyiségű hó hullott Türingiáb
Meghackelte a Kutyapárt az M1 (köztévén) évente járó 5 percetA Magyar Kétfarkú Kutyapárt (MKKP) hozta a szokásos formáját és abszurd módon mutatta be közpénz
Kivándorlás, elvándorlás„Magyarország a legjobb hely Európában, nem érdemes innen elmenni. Innen csak rosszabb helyre lehet menni” 
Pirossal jelöltük azokat a megyéket ahol a bérszínvonal elérte a nyugat-európai szintetAkkora bérrobbanás zajlott le Magyarországon az elmúlt években, hogy bizonyos szakmákban vásárló