A Szíva oázis (SIWA, Wāḥat Sīwah) az egyik legtávolabbi ilyen látványosság Egyiptom északnyugati részén. Egy régi karavánút mentén fekszik, 18-19 méterrel a tengerszint alatt fekszik, a Nyugati-sivatag mélyén mintegy 800 kilométerre Kairótól. A Kattara-mélyföld és a Líbiai-sivatag között található Marsza-Matrúhtól kb. 300 km-re délnyugatra, illetve a Baharijja-oázisban fekvő Bavititól 400 km-re Ny-ÉNy-ra. Egyiptomban számos további természetes sóstó található, amelyeken az emberek természetesen lebeghetnek a víz sótartalmának köszönhetően.

A tavak melletti település közel 23 ezer fős, elsősorban berber lakosságú, akik a berber nyelvcsalád szívai dialektusát beszélik. Az oázisban datolyán kívül elsősorban olajbogyót, szőlőt termesztenek. Az asszonyok itt arról híresek, hogy a datolyalevelek szálaiból remekbe szabott kosarakat és egyéb használati tárgyakat készítenek. Az itt található több mint 200 forrás között van sós, édes, forró és hideg vizű is. A források egy részét gyógyászati célra használják.

Az oázis Kr. e. 1000 óta ismert. A Kr. e. 5. századi történelemtudós és utazó Hérodotosz leírta, hogy vannak források, amelyek vize reggel meleg, ám ahogy a nap múlik, egyre hidegebb lesz lesz a vize, míg mások legmagasabb hőmérsékletüket az éjszaka közepén érik el. Kr. e. 331-ben az itt álló Ámon isten jósdáját Nagy Sándor is felkereste.

Az oázis városa egy 13. századi, vályogtéglából emelt erőd köré települt, amely magas falai távol tartották a támadókat. A házak nagy része szintén vályogtéglából épült.