444

444

George Santos lényegében mindenben hazudott, amit valaha magáról mondott.

444

Sós Csaba semmit sem tud az úszó felkészüléséről, mert hiába keresi, nem veszi fel neki a telefon

444

Bírósághoz fordult Bécs miután az építési és közlekedési miniszter indoklás nélkül kirúgta a cég

444

421,3 milliárd forintos árbevétel az első három negyedévben.

444

„Nem én vagyok a kapitány, de azt gondolnám, hogy észreveszik, hogy több száz kilométeren át húzn

444

„Nem én vagyok a kapitány, de azt gondolnám, észreveszik, hogy több száz kilométeren át húznak ma

444

Ne előzzék meg a hókotrókat, kéri a Magyar Közút.

444

A pilótának sikerült a sávokat elválasztó füves részre manővereznie a gépet, senki sem halt meg.<

444

A közrádióban azt mondta, a 40 alattiak háromnegyedének van saját lakása.

444

A Hamász dél-izraeli településeket rakétázott az egyhetes tűszünet lejárta után.

444

A betegek többsége 10 és 14 év közötti gyermek.

444

A Brexit Alkalmazkodási Tartalék nevű pályázaton Mészáros Lőrinc, Matolcsy Ádám és Száraz István

444

A járőrök szerint zavart volt, és rájuk támadt.

444

A "polgári gazdaságtan" szerint a magán- és a közhaszon nem áll szemben egymással, sőt.

444

A tél beköszöntével új szakaszába lép az ukrajnai háború.

444

A határőrök szerint törölték az üzleti útját.

444

A brit uralkodó arról is beszélt, hogy a csúcstalálkozón hozott döntéseken múlik „a világ jövője”