Orbán Viktor bejelentése: elvonjuk az extraprofitot!

forrás: kategória:

Orbán Viktor már kedden, a háborús veszélyhelyzet bejelentésekor jelezte, hogy az első döntésekről szerdán fog beszámolni. Erre késő délutánig várni kellett.
A háború elhúzódik, a brüsszeli szankciós politika nem javul és ez együtt drasztikus áremelkedésekhez vezet - kezdte bejelentését a kormányfő. Jelen körülmények között pedig egyre nehezebb és költségesebb megvédeni a családokat.
Emellett szerinte a honvédséget is haladéktalanul meg kell erősíteni. Mindeközben az emelkedő kamatok és az emelkedő árak révén a bankok és a nagy multicégek nagyobb haszonra, extraprofitra tesznek szert - vázolta a helyzetet.

Hírek

Mobil menhely hajléktalanoknakSzerte a világban gondot okoz, hogy sok hontalan ember ragaszkodik saját környezetéhez és nem kí
Győzikét bedrogozva a szőnyegen találta meg a családjaGáspár Győző a fidesz egyik kampányarca és a felesége, Bea asszony a Palikék világa by Manna vid
Na ki a király?Mága Zoltán, Pataki Attila, Győzike és most következik a meglepetés: Kis Grófo.
Amerika legnagyobb bankrablásaA valaha volt legmagasabb összegre elkövetett bankrablás ugyan nem ez az eset, de az amerikai fö
Három fejű kisliba?Bár a képen úgy tűnik, mintha egy kiskacsa lenne három fejjel ez azonban csak optikai csalódás.
Megugrott a kivándorlás népszerűségeLegalábbis a Google trends szolgáltatása azt mutatja, hogy az április 3.-át követő választási er
A világ a bogárnézetbőlA képeket John Brackenbury nyugdíjas állatorvos-tanár készítette szülővárosa, Cambridge közelébe
Eddig sosem látott képek PutyinrólVlagyimir Vlagyimirovics Putyin 1952 október 7.-én látta meg a napvilágot mégpedig Szentpétervár
Boldog Istvánt csak a valóság zavarjaBoldog István volt fideszes országgyűlési képviselő szerint "