„Tolsztoj gyűlöli a nagy ember, a hős fogalmát” – hetven év után elkészült a Háború és béke új fordítása
Már valamikor a rendszerváltás környékén újra kellett volna fordítani Tolsztoj nagyregényét, de a magyar kulturális életnek nem volt meg a kellő ereje ehhez. Ezért is olyan kiemelkedő jelentőségű, hogy végre Gy. Horváth László modern fordításban olvashatjuk a Háború és békét, éppen egy olyan időszakban, amikor Oroszország megint háborúban áll, és újra a Kelet áll szemben a Nyugattal. Mi a szerepe az egyénnek a történelem alakulásában? Van-e felelősségünk a saját korszakunk alakításában? Mitől olyan jelentős Tolsztoj műve, hogy angolra húsz év alatt háromszor is lefordították? Tényleg ez a világirodalom legnagyobb regénye? Különleges interjú a fordítóval.
Gy. Horváth László, az angol irodalom József Attila-díjas tolmácsolója mostanában sorra ülteti át magyarra a nagy Tolsztoj regényeket. Ő viszont vagy tíz éve önkéntes „remeteségben” él, bezárkózva a könyvtárába, csak írásban lehet vele kommunikálni, még fotót sem készíthettünk róla. A 21. Század Kiadó gondozásában megjelent kötetről így levelek tucatjaiban mentek a kérdések Gy. Horváth Lászlóhoz, és jöttek a válaszok napokon keresztül és éjszakába nyúlóan.
– Mi baja önnek a franciákkal?
– Semmi az égvilágon.
– Csak mert Tolsztoj regénye ugyan orosz nyelvű, de már a nyitó mondata is franciául van. Vagy volt eddig. Az új fordításban viszont minden magyarul olvasható. Miért érezte úgy, hogy át kell írnia Tolsztojt?
– Nem éreztem úgy, hogy át kell írnom, sőt nem is írtam át. A francia szövegeket Tolsztoj maga fordította le oroszra, úgyhogy ezek autentikus Tolsztoj-szövegek magyarul is, az orosz változatból fordítva.
– Korábban a francia részek fordítása lábjegyzetként szerepelt, akár az oldal harmadát is betöltve.
– A megszokott változatokban igen. Egyszer azonban, azt hiszem, a harmadik kiadásban, Tolsztoj egyenesen belefordította a szövegbe. Sőt az egyik angol fordítójának személyesen adott engedélyt, hogy mellőzze a francia szövegeket.
– Megbocsátjuk hát. De közben nem tehetünk úgy, mintha a regénynek nem adna fájdalmas aktualitást az Ukrajna elleni orosz agresszió, és van itt egy érdekes párhuzam is: az orosz arisztokrácia franciául, az agresszor nyelvén beszélt. Az ukránok meg nagy számban oroszul. Ám Napoleon idejében ez nem okozott akkora feszültséget. Most láthatóan igen.