Soha ilyen tempóban nem üresedtek meg háziorvosi praxisok – a kormány reformtervének drámai hatásai

forrás: kategória:

Tavaly év elejéhez képest közel ötven százalékkal nőtt a tartósan ellátatlan háziorvosi praxisok száma. Már a korábban kedvezőbb helyzetben levő központi régióban is nagyok a bajok: a megyék között 2016-ban még 16. helyen álló főváros jelenleg már a második az üres praxisok számát tekintve. A kormány ismét az államosításban és a centralizálásban látja a gyógyírt, elvenné az önkormányzatoktól a szolgálatokat, és hozzányúlna a háziorvosok praxisjogához is. Az első hatások drámaiak. Mutatjuk, hol hányan léptek ki a rendszerből.

– Ingyen sem kell senkinek a praxisom – mondja Szabó Ágnes háziorvos. – Egyetlen érdeklődő volt Erdélyből, de egy telefonhívásnál tovább nem jutottunk. Azóta sem jelentkezett. 

Nem a világ végén, és nem is valamelyik borsodi zsáktelepülésen vagy zalai elnéptelenedő aprófaluban vagyunk, hanem Győrben. A nyugati iparvárost is elérte az a jelenség, ami hosszabb ideig leginkább Magyarország északkeleti válságövezeteire volt jellemző: eladhatatlanná váltak a háziorvosi praxisok. 

Ingyen sem kell senkinek

A rendszerváltás nagy vívmánya volt, hogy a körzetekhez rendelt praxisjogot a már benne dolgozó háziorvosok megkapták, az új szereplők pedig megvásárolhatták, és ezzel egy jól működő, biztos anyagi alapokon álló vállalkozáshoz jutottak. Velük nem fordulhat elő, mint egy vendéglőssel, hogy rájuk nyit egy másik étterem, az egészségbiztosító garantáltan átutalja a bevételüket. A szomszédos körzetek orvosai ugyan elcsábíthatnák a pácienseiket, de ahhoz komoly szakmai, emberi és stílusbeli hibákat kell elkövetni, hogy a betegek tömegével hagyják el, és adják a szomszédos körzetek orvosainak a kártyáikat. A közbeszédből kikopó szófordulat azt jelenti, hogy minden biztosítottnak jár a háziorvosi szolgáltatás, és mindenki szabadon választ orvost úgy, hogy – képletesen – odaadja neki a biztosítotti kártyáját.

Legalábbis elvileg. 

Mindezt még akkor hozták létre, amikor úgy gondolták, hogy a sebtében kinyomott papír taj-kártyák helyett majd jön egy elegáns új igazolvány, és a gazdasági helyzet javulásával az orvosok kártyapénze is emelkedik. 

A papírfecnik azóta is forgalomban maradtak, és a háziorvosok érdekeltségi rendszere is nagyjából olyan állapotban van, mint a szétszakadozott szélű papírlapok. A kormányok toldozták-foldozták a kilencvenes évek első felében kimunkált szisztémát, és

miközben a szavak szintjén mindenki az egészségügy alapjának tekintett háziorvost helyezte a középpontba, a gyakran 5-20 millió forintért megvásárolt praxisok egyre nagyobb része már semmit sem ér. 

Hírek

Egykor királyi székhely ma a legkisebb magyar városBár a környéket már az őskortól fogva benépesítettük mi emberek: újkőkortól kezdve a bronzkoron át folyamatosan lakott terület volt a város és a térsége. Köszönthetően talán kedvező adottságainak, ahol a hegy és folyó találkozik egymással és festői szépségű környezetet tár elénk pusztán a természet is. Tudták ezt jól a történelem folyamán a kelták, germánok, rómaiak, avarok és természetesen mi magyarok is. Minden történelmi kor lakói nyomot hagytak a településen és festői szépsége az épített környezet által nem romlott csak javult és egyre harmonikusabbá vált.
Amikor a maci visszanyalMedvék nyelvet nyújtanak egymásra, no nem azért amiért elsőre gondolnánk és emberi tulajdonságok
Megugrott a kivándorlás népszerűségeLegalábbis a Google trends szolgáltatása azt mutatja, hogy az április 3.-át követő választási er
Életképek LimábólPeru fővárosának Limának egykori szürke negyedét szivárványszínűvé varázsolta néhány önkéntes Ca
Mobil menhely hajléktalanoknakSzerte a világban gondot okoz, hogy sok hontalan ember ragaszkodik saját környezetéhez és nem kí
Boldog Istvánt csak a valóság zavarjaBoldog István volt fideszes országgyűlési képviselő szerint "
Amerika legnagyobb bankrablásaA valaha volt legmagasabb összegre elkövetett bankrablás ugyan nem ez az eset, de az amerikai fö
Megmentették a Himalájában eltűnt hegymászót, elutasítja az orvosi kezeléstVermes Ákos magyar hegymászó után harminc órán át kutatott az indiai hadsereg kutatóegysége a Hi
Leggyorsabb hal a világonA világon a leggyorsabban úszó halnak a kékes fekete hátú nyársorrú halat vagy más néven
Az ukrán háború képei.Immáron 13. napja tart az orosz-ukrán háború.