Tavaly év elejéhez képest közel ötven százalékkal nőtt a tartósan ellátatlan háziorvosi praxisok száma. Már a korábban kedvezőbb helyzetben levő központi régióban is nagyok a bajok: a megyék között 2016-ban még 16. helyen álló főváros jelenleg már a második az üres praxisok számát tekintve. A kormány ismét az államosításban és a centralizálásban látja a gyógyírt, elvenné az önkormányzatoktól a szolgálatokat, és hozzányúlna a háziorvosok praxisjogához is. Az első hatások drámaiak. Mutatjuk, hol hányan léptek ki a rendszerből.

– Ingyen sem kell senkinek a praxisom – mondja Szabó Ágnes háziorvos. – Egyetlen érdeklődő volt Erdélyből, de egy telefonhívásnál tovább nem jutottunk. Azóta sem jelentkezett. 

Nem a világ végén, és nem is valamelyik borsodi zsáktelepülésen vagy zalai elnéptelenedő aprófaluban vagyunk, hanem Győrben. A nyugati iparvárost is elérte az a jelenség, ami hosszabb ideig leginkább Magyarország északkeleti válságövezeteire volt jellemző: eladhatatlanná váltak a háziorvosi praxisok. 

Ingyen sem kell senkinek

A rendszerváltás nagy vívmánya volt, hogy a körzetekhez rendelt praxisjogot a már benne dolgozó háziorvosok megkapták, az új szereplők pedig megvásárolhatták, és ezzel egy jól működő, biztos anyagi alapokon álló vállalkozáshoz jutottak. Velük nem fordulhat elő, mint egy vendéglőssel, hogy rájuk nyit egy másik étterem, az egészségbiztosító garantáltan átutalja a bevételüket. A szomszédos körzetek orvosai ugyan elcsábíthatnák a pácienseiket, de ahhoz komoly szakmai, emberi és stílusbeli hibákat kell elkövetni, hogy a betegek tömegével hagyják el, és adják a szomszédos körzetek orvosainak a kártyáikat. A közbeszédből kikopó szófordulat azt jelenti, hogy minden biztosítottnak jár a háziorvosi szolgáltatás, és mindenki szabadon választ orvost úgy, hogy – képletesen – odaadja neki a biztosítotti kártyáját.

Legalábbis elvileg. 

Mindezt még akkor hozták létre, amikor úgy gondolták, hogy a sebtében kinyomott papír taj-kártyák helyett majd jön egy elegáns új igazolvány, és a gazdasági helyzet javulásával az orvosok kártyapénze is emelkedik. 

A papírfecnik azóta is forgalomban maradtak, és a háziorvosok érdekeltségi rendszere is nagyjából olyan állapotban van, mint a szétszakadozott szélű papírlapok. A kormányok toldozták-foldozták a kilencvenes évek első felében kimunkált szisztémát, és

miközben a szavak szintjén mindenki az egészségügy alapjának tekintett háziorvost helyezte a középpontba, a gyakran 5-20 millió forintért megvásárolt praxisok egyre nagyobb része már semmit sem ér.