Nem nyitná újra a kis borsodi hivatalait a Posta, helyette új ötlettel állt elő

forrás: kategória:

Amit tudott, az önkormányzat megmentett a kistelepüléseken, illetve a nagyobb városokban is, de így is fájó a tavaly csúcsra járatott postahivatal-bezárási hullám. Íme az új program, egy 2-3 napos képzéssel átvehetjük a Posta szolgáltatásait, ha kistelepülésen élünk. Helyi kisboltok és kisvállalkozók kapnának ezért pénzt a Magyar Postától, 765 ezer forintot havonta. Bár az nem derült ki, hogy ez bruttó vagy nettó összeg, gyanítjuk, hogy előbbi. Új partneri programjával keres helyi vállalkozókat a Magyar Posta a bezáró postahivatalok feladatainak átvételére – írta meg a Magyar Nemzet. A programra első körben kisboltosok, helyi…

Hírek

Mobil menhely hajléktalanoknakSzerte a világban gondot okoz, hogy sok hontalan ember ragaszkodik saját környezetéhez és nem kí
A csirke és a malacA hatalmasra nőtt törpemalac és a csirke mára elválaszthatatlan jóbarátokká váltak.
Az ukrán háború borzalmaiAz Ukrán állami mentőosztagok képei és felvételei az ukrán Zsitomir (Zhytomyr) város egyik lakón
Kivándorlás, elvándorlás„Magyarország a legjobb hely Európában, nem érdemes innen elmenni. Innen csak rosszabb helyre lehet menni” 
Eddig sosem látott képek PutyinrólVlagyimir Vlagyimirovics Putyin 1952 október 7.-én látta meg a napvilágot mégpedig Szentpétervár
Megugrott a kivándorlás népszerűségeLegalábbis a Google trends szolgáltatása azt mutatja, hogy az április 3.-át követő választási er
Casper az albínó delfinNem mindennapi látványosság szemtanúi lehettek annak a hajónak a legénysége, akik Kalifornia par
Leggyorsabb hal a világonA világon a leggyorsabban úszó halnak a kékes fekete hátú nyársorrú halat vagy más néven
Egykor királyi székhely ma a legkisebb magyar városBár a környéket már az őskortól fogva benépesítettük mi emberek: újkőkortól kezdve a bronzkoron át folyamatosan lakott terület volt a város és a térsége. Köszönthetően talán kedvező adottságainak, ahol a hegy és folyó találkozik egymással és festői szépségű környezetet tár elénk pusztán a természet is. Tudták ezt jól a történelem folyamán a kelták, germánok, rómaiak, avarok és természetesen mi magyarok is. Minden történelmi kor lakói nyomot hagytak a településen és festői szépsége az épített környezet által nem romlott csak javult és egyre harmonikusabbá vált.
Szíva oázis (Egyiptom: Siwa oasis-salt lake)A Szíva oázis (SIWA, Wāḥat Sīwah) az egyik legtávolabbi ilyen látványosság Egyiptom északnyugati