Magyarázat mindenre – Reisz Gábor és Berkes Júlia kultúrharcról és kézműves filmkészítésről
Nem akartam remegő kézzel írni a forgatókönyvet, és ha A keresztapa tervét adjuk be, az se nyert volna – indokolja Reisz Gábor rendező a Válasz Online-nak, miért nem pályázott állami támogatásra a Magyarázat mindenre című, a magyar mozikban a héten debütáló filmjéhez, amely a Velencei Filmfesztiválon a Horizontok szekcióban elnyerte a Legjobb film díját. Producere, Berkes Juli pedig azt magyarázta el, miért nem működhet hosszú távon a modell, hogy csak lelkesedésből és külföldi támogatásból forgatnak. Az alkotókat kérdeztük arról is, jobb volt-e a támogatási rendszer Andy Vajna idején, és hogy miért nem lett kormányellenes film a Magyarázat mindenre, amelyben a liberális tanár sem szent és a kormánymédia újságírója sem főgonosz. Páros interjú.
– 2002-ben a választások két fordulója között viseltek kokárdát?
Berkes Júlia: Én nem.
Reisz Gábor: Én igen. Azt éreztem, hogy ez egy fontos pillanata a rendszerváltás utáni történelemnek. Azt nem ismertem fel, hogy ez egy kampányeszköz is, amely kirekesztő. Később fokozatosan eltávolodtam – nemcsak a Fidesztől, hanem általában csalódtam a politikában. Azóta csak március 15-én hordom a kokárdát. Nagyon szomorú, hogy míg ennek a jelképnek csak azt kéne üzennie, hogy összetartozunk, mára mégis pártpolitikai árnyalatot kapott. Egyébként már 2002 tavaszán volt bennem elbizonytalanodás baráti viták miatt is, és annak sem örültem, hogy én magam is elkezdtem figyelni, kin van és kin nincs, hogy aki meglátja rajtam, hogyan reagál.
– Mint a filmje főszereplőjére, akinek egy idős néni azt mondja a villamoson: milyen jó, hogy még vannak igazi magyarok.
Reisz: Igen, és én nem éreztem magam ettől jól. Akkor még nagyon függtem a szüleim politikai beállítottságától, és ők konzervatív, jobboldali politikai elhivatottságú emberek voltak.
– Honnan jött az ötlet, hogy a kokárda motívumán keresztül mutassa be a magyar társadalom „politikakárosult” tudatállapotát?
Reisz: Három éve, az SZFE-ügy kapcsán éreztem úgy, hogy az akkor 18–22 éves korosztály, amelybe én tartoztam 2002-ben, megkapta a saját kokárdás törésvonalát. Maga az ügy is felháborított. Három egyetemre jártam, tudtam, milyen, ha egy iskola rá akar erőltetni a diákokra politikai ideológiákat. Az SZFE-n soha nem tapasztaltam ilyet. Akkor ugrott be a történet, hogy egy fiú áll némán az érettségi bizottság előtt az öltönyében, amelyen március 15-ről kinn maradt a kokárda, és otthon azt mondja, azért bukott meg.
– Korábbi interjúiban elmondta, hogy nem is pályázott a filmtervvel a Nemzeti Filmintézethez (NFI) támogatásért. Miért?