„Kilencévesen kitiltottak a templomból” – A viszkis és a jezsuita különleges eszmecseréje
A börtönélet és a lelkigyakorlatos tapasztalat rokonságáról, jóságról, bűnről, az egyház hitelességéről (vagy éppen annak hiányáról) beszélgetett Vízi Elemér SJ tartományfőnök és a „viszkis rabló” néven hírhedtté vált, ma már keramikusként dolgozó Ambrus Attila a Páternoszter címmel indított jezsuita podcast 2022-es évadának legemlékezetesebb adásában. A beszélgetés szerkesztett változatát A SZÍV jezsuita magazin év végi duplaszáma adta közre, egyúttal biztosította, hogy a cikket lapunk teljes terjedelmében közzétegye online. A Válasz Online és A Szív együttműködése keretében különleges írás kerül most olvasóink elé: nem interjú, nem behatárolható újságírói műfaj, egyszerűen a börtönviselt rabló és a szerzetes nyitott beszélgetése. Hogy másik, stratégiai partnerünket is megidézzük: az életről, meg mindenről.
Vízi Elemér SJ: Szervusz, Attila! Olvastam rólad, hogy csíki vagy, és képzeld, én is Erdélyből származom, Csíkdánfalváról. Talán ez egy közös szál is lehet közöttünk. Örülök, hogy van alkalmam kicsit beszélgetni veled, mert azt hiszem, a te történeted nagyon sok embernek adhat erőt, bátorítást.
Ambrus Attila: Szervusz, Elemér! Valóban, Csíkszentlélek mellett, Fitódon nőttem föl, Csíkszeredában szocializálódtam, legalábbis ott próbáltak némi tudást meg intellektust belém nevelni, csak hát nem nagyon sikerült. Van egy sajnos nagyon-nagyon durva múltam, de azt szoktam mondani, hogy én azért megbűnhődtem, és tartok attól, hogy a mérleg egyensúlyba került, legalábbis azt hiszem, hogy a bűneimért úgymond meglakoltam összességében. Jelenleg családos ember vagyok, van két gyönyörű gyerekem, keramikusként tengetem a mindennapjaimat, és hála a jó égnek, rengeteg munkám van.
V. E.: Az életed épp arról tanúskodik számomra, hogy képes voltál valamilyen módon átformálódni, azaz engedted, hogy valamilyen erők, hatások formáljanak téged. Nagyon erősen hiszek abban, hogy minden ember jónak születik, és alapvetően jó. Azt gondolom, hogy ha valaki rosszat tesz, az igazából egy segélykiáltás, és a közösségének feladata, hogy valamilyen módon foglalkozzon vele. Amennyire tudom, a te bankrablásaidban is volt „jóság”, merthogy védted az emberek életét, de nyilván valami kiáltás is volt a tetteidben, a börtönben pedig átformálódtál. Mi volt az, ami segített abban, hogy az legyél, aki ma vagy?