Kicsi zöld emberek a Földről – Béndek Péter hozzászólása Lányi András vitacikkéhez

forrás: kategória:

Az Orbán-Gyurcsány rendszer teljesen más logika, folyamatok és érdekek alapján működik, mint ahogy Lányi elképzeli – állapítja meg Béndek Péter. A politikai filozófus szerint mindazok, akik nem látják, hogy Orbán hatalmának alapja bizony tudományos kutatásokon és eredményeken alapul, súlyosan naivak, illetve engednek annak a cinizmusnak, ami a mindentudó hazai közéleti értelmiség jellemzője. A kulturális változásra képesítő rendszerváltás esélye Béndek szerint gyakorlatilag: nulla. Válaszok a Válaszon – első rész.

Egyetértőleg idézem fel Lányi András sorait a magyar ellenzék lehetséges programjáról szóló vitacikkéből. „A harmadik út, a civiltársadalom önrendelkezésén alapuló demokratikus fejlődés útja nálunk járhatatlannak bizonyult. A megkésett és felemás hazai polgárosodás erői nem tudták kiheverni a huszadik század során, különféle kényuralmi rendszerekben elszenvedett vérveszteséget. (A polgári elem, elsősorban a fiatalok menekülése Magyarországról ma is tart, ez napjaink egyik legtragikusabb folyamata.) Közállapotaink Erdoğan Törökországával, Lukasenka Fehéroroszországával kerültek egy színvonalra. Azzal a lényeges különbséggel, hogy a magyar társadalom semmi jelét nem mutatja annak az eltökéltségnek, amellyel ezek a népek szembe fordultak elnyomóikkal.”

Feltehetőleg igaza van Lányinak abban is, hogy Orbán táborát nem lehet megingatni (a közjóra vonatkozó) ésszerű üzenetekkel, mert másképp kötődnek a vezérükhöz. Lányi ennek ellenére talál egy csoportot, a jobbközép szavazóknak azt a szerinte 15 százaléknyi táborát, amely csak jobb híján szavaz Orbánra, leginkább Gyurcsány ellenében, és „szívesen csatlakozna szinte bármilyen új kezdeményezéshez, amely túlmutat posztkommunista jelenünk szánalmas alternatíváján: hogy legyen nálunk is minden úgy, ahogyan nyugaton van (volt talán, valamikor), vagy legyen úgy, ahogyan itt Horthy Miklós korában volt (sohase volt).”

Hírek

Az anya nő, meg az apa isCalvin Klein legújabb marketingkampányában egy várandós transznemű férfi szerepel fehérneműmodel
Leggyorsabb hal a világonA világon a leggyorsabban úszó halnak a kékes fekete hátú nyársorrú halat vagy más néven
Farsang LibanonbanLibanonban idén március 6.-án tartották meg a Zambo karnevált, ilyenkor a helyiek farsangi jelme
Megugrott a kivándorlás népszerűségeLegalábbis a Google trends szolgáltatása azt mutatja, hogy az április 3.-át követő választási er
Eddig sosem látott képek PutyinrólVlagyimir Vlagyimirovics Putyin 1952 október 7.-én látta meg a napvilágot mégpedig Szentpétervár
Amerika legnagyobb bankrablásaA valaha volt legmagasabb összegre elkövetett bankrablás ugyan nem ez az eset, de az amerikai fö
Mobil menhely hajléktalanoknakSzerte a világban gondot okoz, hogy sok hontalan ember ragaszkodik saját környezetéhez és nem kí
Egykor királyi székhely ma a legkisebb magyar városBár a környéket már az őskortól fogva benépesítettük mi emberek: újkőkortól kezdve a bronzkoron át folyamatosan lakott terület volt a város és a térsége. Köszönthetően talán kedvező adottságainak, ahol a hegy és folyó találkozik egymással és festői szépségű környezetet tár elénk pusztán a természet is. Tudták ezt jól a történelem folyamán a kelták, germánok, rómaiak, avarok és természetesen mi magyarok is. Minden történelmi kor lakói nyomot hagytak a településen és festői szépsége az épített környezet által nem romlott csak javult és egyre harmonikusabbá vált.
A csirke és a malacA hatalmasra nőtt törpemalac és a csirke mára elválaszthatatlan jóbarátokká váltak.
Floriana Messina - egy kép amitől felrobbant az egész internet.Egyre nagyobb népszerűségnek örvend egy fotó, amely az online világban terjed mégpedig a futball