Vészesen fogy az idő a főváros jövőjét biztosító megállapodások megkötésére, de azok még a Tisza és a kétfarkú kutyák között is megrekedtek. Ami ugyanis a pozícióhajhászás ellentétének látszik kívülről, az másfelől a felelősségvállalás hiánya. Háttér.

Noha mától néhány napig nagyon is konkrét hullámok tartják izgalomban a fővárosiakat, s az áradó Duna máris gumicsizmába parancsolta mindenoldali politikusainkat, Budapestnek ezekben a napokban kellene megküzdenie a Tisza áradásának következményeivel is – utóbbit persze szigorúan politikai értelemben. Mert ahogy az áradó természetes folyók is felkavarodnak, Magyar Péter pártjának júniusi, váratlan „megáradása” is hasonló eredménnyel járt a fővárosi politikára: sosem látott módon tette zavarossá.

A felkavarodott iszap leülepedésére elvileg persze lett volna idő a nyáron: a szereplők kitalálhatták volna, mégis hogyan lesz működőképes a város a következő öt évben – de legalább 2026-ig. Addig ugyanis a legtöbb szereplőnek nem érdeke, hogy működésképtelenné váljon Budapest. Ám még most, szeptember második felében is épp csak halvány kontúrjai látszanak a főváros jövőjének, holott az új közgyűlés már október elején megtarthatja alakuló ülését. Pillanatkép egy eddig példátlan alkufolyamatról, amelyben a szereplők különböző érdekei nem csak egymáséval, de saját további érdekeikkel is ütköznek. Legtöbbjük esetében így aztán kivédhetetlennek látszik, hogy látványosan szemberohanjanak korábbi önmagukkal. De kezdjük az alapokkal!