Így ér véget Karácsony „Budapest Köztársasága”

forrás: kategória:

Vészesen fogy az idő a főváros jövőjét biztosító megállapodások megkötésére, de azok még a Tisza és a kétfarkú kutyák között is megrekedtek. Ami ugyanis a pozícióhajhászás ellentétének látszik kívülről, az másfelől a felelősségvállalás hiánya. Háttér.

Noha mától néhány napig nagyon is konkrét hullámok tartják izgalomban a fővárosiakat, s az áradó Duna máris gumicsizmába parancsolta mindenoldali politikusainkat, Budapestnek ezekben a napokban kellene megküzdenie a Tisza áradásának következményeivel is – utóbbit persze szigorúan politikai értelemben. Mert ahogy az áradó természetes folyók is felkavarodnak, Magyar Péter pártjának júniusi, váratlan „megáradása” is hasonló eredménnyel járt a fővárosi politikára: sosem látott módon tette zavarossá.

A felkavarodott iszap leülepedésére elvileg persze lett volna idő a nyáron: a szereplők kitalálhatták volna, mégis hogyan lesz működőképes a város a következő öt évben – de legalább 2026-ig. Addig ugyanis a legtöbb szereplőnek nem érdeke, hogy működésképtelenné váljon Budapest. Ám még most, szeptember második felében is épp csak halvány kontúrjai látszanak a főváros jövőjének, holott az új közgyűlés már október elején megtarthatja alakuló ülését. Pillanatkép egy eddig példátlan alkufolyamatról, amelyben a szereplők különböző érdekei nem csak egymáséval, de saját további érdekeikkel is ütköznek. Legtöbbjük esetében így aztán kivédhetetlennek látszik, hogy látványosan szemberohanjanak korábbi önmagukkal. De kezdjük az alapokkal!

Hírek

Amerika legnagyobb bankrablásaA valaha volt legmagasabb összegre elkövetett bankrablás ugyan nem ez az eset, de az amerikai fö
Na ki a király?Mága Zoltán, Pataki Attila, Győzike és most következik a meglepetés: Kis Grófo.
Pirossal jelöltük azokat a megyéket ahol a bérszínvonal elérte a nyugat-európai szintetAkkora bérrobbanás zajlott le Magyarországon az elmúlt években, hogy bizonyos szakmákban vásárló
TOP 10 legdrágább whiskeyEgy időben mindig a pezsgők vitték el a legdrágább italok címét, bár egy Armand de Brignac pezsg
Floriana Messina - egy kép amitől felrobbant az egész internet.Egyre nagyobb népszerűségnek örvend egy fotó, amely az online világban terjed mégpedig a futball
Kivándorlás, elvándorlás„Magyarország a legjobb hely Európában, nem érdemes innen elmenni. Innen csak rosszabb helyre lehet menni” 
Leggyorsabb hal a világonA világon a leggyorsabban úszó halnak a kékes fekete hátú nyársorrú halat vagy más néven
Az ukrán háború borzalmaiAz Ukrán állami mentőosztagok képei és felvételei az ukrán Zsitomir (Zhytomyr) város egyik lakón
Az ukrán háború képei.Immáron 13. napja tart az orosz-ukrán háború.
Farsang LibanonbanLibanonban idén március 6.-án tartották meg a Zambo karnevált, ilyenkor a helyiek farsangi jelme