„Hárommilliárd dollárt kértünk a németektől” – Antall József gazdasági szürke eminenciása a válságkormányzásról

forrás: kategória:

Harminchárom évvel ezelőtt, 1990. március 25-én került sor az első szabad választás első fordulójára, amelyet az MDF nyert meg. A Svájcban élő magyar közgazdász, Hieronymi Ottó szinte a kezdetektől részt vett a válságkormányzás lehetetlen küldetésében. „Nem emlékszem olyan tárgyalásra, ahol ne mondtuk volna el a nyugati politikusoknak, hivatalnokoknak, hogy Magyarország forráshiánytól szenved, de ezeknek a jelzéseknek alig volt foganatjuk” – emlékszik vissza a Válasz Online-nak adott interjújában Antall József egyik gazdaságpolitikai szürke eminenciása. Szerinte a nyugati közösség az elmúlt hetven évben soha nem állt olyan kihívások előtt, mint most az ukrajnai háború és a belső ellentétek miatt, de a demokratikus rendszerek meglepően rugalmasak. Hieronymi Ottó szerint, ha „Brüsszel” tényleg az az elnyomó birodalom lenne, amilyennek az Orbán-kormány lefesti, már rég leszámolt volna a magyar populizmussal.

Hieronymi Ottó Budapest született 1938-ban, az 1956-os forradalom után került Svájcba, doktori fokozatát nemzetközi kapcsolatokból és gazdaságtanból szerezte a Genfi Egyetemen. 1966 és 1970 között a New York-i Morgan Guaranty Trust nemzetközi gazdasági szakértőjeként, 1970-től 1994-ig a Genfi Battelle Kutatóközpont vezető közgazdászaként dolgozott, végül 1995 és 2006 között a Webster Egyetem (Genf) Nemzetközi Kapcsolatok – Migrációs és Menekültügyi Tanulmányok programjának vezetője. 1990 és 1993 között gazdasági tanácsadóként működött Antall József miniszterelnök mellett, és részt vett a bankreformot és a növekedési stratégiákat kidolgozó bizottságok munkájában. Legutóbbi kötete, a Quo Vadis Europe idén januárban jelent meg.

×××

– Az első szabad választások évfordulójának közeledtével nosztalgiát érez vagy hiányérzete van?

– Sok szerencsém volt az életben, az egyik legnagyobb, hogy Antall József tanácsadója lehettem és 1989-től 1993-ig belülről láttam a magyar átalakulást. Ráadásul úgy, hogy sem döntéshozó, sem alkalmazott nem voltam, fizetetlen tanácsadóként egyszerre kívül és belül álltam, ami egészen különleges perspektíva. Büszke vagyok az első szabadon választott kormány mellett végzett tevékenységemre és úgy gondolom, talán nem volt hiábavaló a munkánk.

Hírek

Az anya nő, meg az apa isCalvin Klein legújabb marketingkampányában egy várandós transznemű férfi szerepel fehérneműmodel
Leggyorsabb hal a világonA világon a leggyorsabban úszó halnak a kékes fekete hátú nyársorrú halat vagy más néven
Farsang LibanonbanLibanonban idén március 6.-án tartották meg a Zambo karnevált, ilyenkor a helyiek farsangi jelme
Megugrott a kivándorlás népszerűségeLegalábbis a Google trends szolgáltatása azt mutatja, hogy az április 3.-át követő választási er
Eddig sosem látott képek PutyinrólVlagyimir Vlagyimirovics Putyin 1952 október 7.-én látta meg a napvilágot mégpedig Szentpétervár
Amerika legnagyobb bankrablásaA valaha volt legmagasabb összegre elkövetett bankrablás ugyan nem ez az eset, de az amerikai fö
Mobil menhely hajléktalanoknakSzerte a világban gondot okoz, hogy sok hontalan ember ragaszkodik saját környezetéhez és nem kí
Egykor királyi székhely ma a legkisebb magyar városBár a környéket már az őskortól fogva benépesítettük mi emberek: újkőkortól kezdve a bronzkoron át folyamatosan lakott terület volt a város és a térsége. Köszönthetően talán kedvező adottságainak, ahol a hegy és folyó találkozik egymással és festői szépségű környezetet tár elénk pusztán a természet is. Tudták ezt jól a történelem folyamán a kelták, germánok, rómaiak, avarok és természetesen mi magyarok is. Minden történelmi kor lakói nyomot hagytak a településen és festői szépsége az épített környezet által nem romlott csak javult és egyre harmonikusabbá vált.
A csirke és a malacA hatalmasra nőtt törpemalac és a csirke mára elválaszthatatlan jóbarátokká váltak.
Floriana Messina - egy kép amitől felrobbant az egész internet.Egyre nagyobb népszerűségnek örvend egy fotó, amely az online világban terjed mégpedig a futball