Egy titkosrendőr négy élete – a III/6. Osztálytól a gyermekklinikáig

forrás: kategória:

Egy brit és egy magyar fiatal 1968-ban egymásba szeretett Budapesten. Ötven évvel később derült ki, hogy minden lépésüket figyelte a kommunista titkosszolgálat. A kelepcét állító titkosrendőr néhány évvel később már doktori címmel egy budapesti klinikán gyógyított gyerekeket. Lajti Rudolf a nemrég bemutatott 1968 – Egy szerelem rekonstrukciója című film kapcsán került elő, ám az alkotók a történetet nem az ő személyére fűzték fel. A Válasz Online több hónapos kutatás után bemutatja dr. Lajti négy életét: a titkosrendőrt, a klinikai szakpszichológust, az ékszerkereskedőt és a magyarországi metoo-t kirobbantó botrány (a Sárosdi Lilla-, avagy Marton László-ügy) hátterében feltűnő figurát. Émelyítő történet következik, csak felnőtt olvasóknak.

 

– Ugye automata fényképezőgéppel fotóztak bennünket? – kérdezte reménykedve Tóth Miklós, amikor meglátta az 1968-ban saját magáról készült intim fotókat.

– Sajnos nem. Volt ott valaki a szekrényben, esetleg a falban kialakított rejtekhelyen. Látja itt ezt a rést? Ezen keresztül fényképezte titokban önöket – feleli Szekér Nóra, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) kutatója. 

Az idős férfi saját egykori megfigyelési dossziéjából származó homályos fotókat tart a kezében, amelyeken ő látható fiatalon a szerelmével, Alexandra Parmenterrel. Alig kivehetően, de a létező legintimebb helyzetben. A kutató abból következtet arra, hogy nem édeskettesben voltak, hogy a lakás minősítése a titkosszolgálati iratok szerint aktív, így vélhetően kialakítottak benne egy rejtekhelyet. Nem valami perverz egyén nézte hát a két fiatal szeretkezéseit és rögzítette, jegyzőkönyvezte az ezt kísérő suttogást, hanem a kádári politikai rendőrség figyeléssel és környezettanulmányozással foglalkozó BM III/6. Osztálya.

A férfi azóta sem érti, mi hasznot reméltek attól, hogy meglesték magánéletének senki másra nem tartozó pillanatait. Évtizedekkel a történtek után szembesült a saját múltjával, miután egy barátja ötletére – nézze már meg, hátha őriznek róla valamit az ügynökös levéltárban – kikérte a róla szóló iratokat. 

Hatszáz oldalt tettek le elé.  

Nagy Anikó Mária és Lukácsy György 1968 – Egy szerelem rekonstrukciója című filmje erről a döbbenetről szól, ahogy az idős Tóth Miklós megérti a fiatal Tóth Miklóssal történteket.

Hírek

Amerika legnagyobb bankrablásaA valaha volt legmagasabb összegre elkövetett bankrablás ugyan nem ez az eset, de az amerikai fö
Megmentették a Himalájában eltűnt hegymászót, elutasítja az orvosi kezeléstVermes Ákos magyar hegymászó után harminc órán át kutatott az indiai hadsereg kutatóegysége a Hi
Megugrott a kivándorlás népszerűségeLegalábbis a Google trends szolgáltatása azt mutatja, hogy az április 3.-át követő választási er
Győzikét bedrogozva a szőnyegen találta meg a családjaGáspár Győző a fidesz egyik kampányarca és a felesége, Bea asszony a Palikék világa by Manna vid
Eddig sosem látott képek PutyinrólVlagyimir Vlagyimirovics Putyin 1952 október 7.-én látta meg a napvilágot mégpedig Szentpétervár
Leggyorsabb hal a világonA világon a leggyorsabban úszó halnak a kékes fekete hátú nyársorrú halat vagy más néven
Az ukrán háború borzalmaiAz Ukrán állami mentőosztagok képei és felvételei az ukrán Zsitomir (Zhytomyr) város egyik lakón
TOP 10 legdrágább whiskeyEgy időben mindig a pezsgők vitték el a legdrágább italok címét, bár egy Armand de Brignac pezsg
Szíva oázis (Egyiptom: Siwa oasis-salt lake)A Szíva oázis (SIWA, Wāḥat Sīwah) az egyik legtávolabbi ilyen látványosság Egyiptom északnyugati
A világ a bogárnézetbőlA képeket John Brackenbury nyugdíjas állatorvos-tanár készítette szülővárosa, Cambridge közelébe