Egy nemzeti kultuszhely új arca: a megújult Petőfi-szülőház Kiskőrösön

forrás: kategória:

Petőfi születésének 200. évfordulójára felújították a költő kiskőrösi szülőházát, és a szomszédos emlékmúzeumban új kiállítás nyílt. Az ország legelső irodalmi kultuszhelyét minden nemzedék a saját képére formálta. A mostani változat közelebb hozza az embert, és megerősíti a városközpontban az elmúlt évtizedek bontásai és építkezései nyomán kialakult „Petőfi-centrumot”, ami az időkapszulaként megmaradt öreg parasztház körül létrejött. A helyi kurátorok által, nagyon kevés eredeti tárggyal létrehozott kiállítás kiállja az összehasonlítást a Petőfi Irodalmi Múzeum nagyszabású, szintén az évfordulóra elkészült új állandó tárlatával is.

Kiskőrösre a magyarok többsége legalább életében egyszer elzarándokol: Petőfi szülőháza, a „nádfedeles hajlék” egyike azoknak a helyeknek, amelyek magától értetődő módon meghatározzák a nemzeti identitást. Annyira megkérdőjelezhetetlen a jelentősége, annyira autentikusnak látszik, hogy nem is jut eszünkbe, milyen összetett kultuszteremtési, városépítési, muzeológiai folyamatok eredményeként nyerte el azt az arcát, ahogyan ma látjuk. És ami gyökeresen különbözik attól, amilyennek Petrovics István mészárosmester és hitvese, Hrúz Mária ismerte két évszázaddal ezelőtt, noha a parasztház valóban hitelesen maradt fenn. Körülötte azonban minden mozgásban volt az elmúlt száz évben, és ennek a nyugvópontra nehezen jutó folyamatnak az újabb állomása a mostani megújulás is.

A szülőház és az emlékmúzeum tavaly október 15-én nyílt újra több mint egy évig tartó felújítási munkálatok után. A szülőházat a város a Teleki László Alapítvány Népi Építészeti Programjának keretéből tudta előbb részletesen felmérni, majd kívül-belül helyreállítani. Magát az épületet az elmúlt évtizedekben rendszeresen karbantartották, ezért nem volt rossz állapotban, inkább az időnként szükséges ráncfelvarrás vált esedékessé: a nádtető cseréje, a belső terek teljes, gázzal történő rovarmentesítése a történelmi faanyagok védelmében, a falak külső-belső meszelése. Jelentősebb változás a két új kiállítás: a szülőházban felfrissítették, megújították a korábbit, a szomszédos emlékmúzeumban viszont teljesen új tárlat készült. Az előzőt még 1998-ban alkotta meg Kerényi Ferenc irodalomtörténész, és a maga idejében modernnek, vonzónak számított, de az állandó kiállítások életében több mint húsz év sok idő: bőven megérett már az újragondolásra. A szülőház és annak berendezése, tárgyai kötöttebb feladatot jelentettek, de itt is mindenhol új magyarázó szövegek születtek, a hátsó szobában pedig gyakorlatilag új kiállítás készült.

Hírek

Az anya nő, meg az apa isCalvin Klein legújabb marketingkampányában egy várandós transznemű férfi szerepel fehérneműmodel
Leggyorsabb hal a világonA világon a leggyorsabban úszó halnak a kékes fekete hátú nyársorrú halat vagy más néven
Farsang LibanonbanLibanonban idén március 6.-án tartották meg a Zambo karnevált, ilyenkor a helyiek farsangi jelme
Megugrott a kivándorlás népszerűségeLegalábbis a Google trends szolgáltatása azt mutatja, hogy az április 3.-át követő választási er
Eddig sosem látott képek PutyinrólVlagyimir Vlagyimirovics Putyin 1952 október 7.-én látta meg a napvilágot mégpedig Szentpétervár
Amerika legnagyobb bankrablásaA valaha volt legmagasabb összegre elkövetett bankrablás ugyan nem ez az eset, de az amerikai fö
Mobil menhely hajléktalanoknakSzerte a világban gondot okoz, hogy sok hontalan ember ragaszkodik saját környezetéhez és nem kí
Egykor királyi székhely ma a legkisebb magyar városBár a környéket már az őskortól fogva benépesítettük mi emberek: újkőkortól kezdve a bronzkoron át folyamatosan lakott terület volt a város és a térsége. Köszönthetően talán kedvező adottságainak, ahol a hegy és folyó találkozik egymással és festői szépségű környezetet tár elénk pusztán a természet is. Tudták ezt jól a történelem folyamán a kelták, germánok, rómaiak, avarok és természetesen mi magyarok is. Minden történelmi kor lakói nyomot hagytak a településen és festői szépsége az épített környezet által nem romlott csak javult és egyre harmonikusabbá vált.
A csirke és a malacA hatalmasra nőtt törpemalac és a csirke mára elválaszthatatlan jóbarátokká váltak.
Floriana Messina - egy kép amitől felrobbant az egész internet.Egyre nagyobb népszerűségnek örvend egy fotó, amely az online világban terjed mégpedig a futball