Családi ügyekben döntő, „partnerként kezelt” kétéves – így ne neveljük a gyerekünket

forrás: kategória:

Kemény kézzel kell fogni a gyereket, vagy partnerként kell tekinteni rá? Deliága Éva tanácsadó szakpszichológus, integratív gyermekterapeuta szerint mindkét megközelítés elvetendő, ha jót akarunk magunknak és utódainknak. Mindkettő átcsaphat szélsőségbe: van például család, ahol a kétéves dönt arról, legyen-e kistestvére, vagy hova menjenek nyaralni. A dackorszak pedig iszonyatosan elhúzódott a gyerekeknél, derül ki Szigeti László A Szív jezsuita magazinban megjelent interjújából, amelyet a lappal meglévő együttműködésünk keretében teljes terjedelmében közlünk.

– Vannak-e jellemző gyereknevelési problémák, amelyekkel kapcsolatban felkeresik? 

– Tanácsadó szakpszichológusként alapvetően egészséges emberekkel foglalkozom, tehát olyan családokkal, amelyek teljesen jól működnek, ám időnként azt érezhetik, hogy elakadtak, vagy tanácstalanná, tehetetlenné váltak, és szükségük van egy kis útmutatásra vagy néhány eszközre a szülői hatékonyságuk növelése érdekében. A hozzám elérkező problémáknak különböző kategóriái vannak. Az egyik az, amikor valamilyen családi krízis érinti a gyermeket is, bár eredendően nem feltétlenül hozzá van köze. Ilyen lehet egy aktuálisan zajló vagy tervezett szétköltözés, válás, egy családi tragédia, haláleset, betegség, akár a nagyszülők ápolásra szorulása, amely a szülők kapacitását nagyban elvonja. Vannak úgynevezett normatív krízisek is, ilyen a kistestvér születése, az óvodából iskolába kerülés vagy éppen egy költözés. Ezek inkább külső körülmények, amiktől a szülők féltik a gyereket, vagy szeretnék a negatív hatásaikat minimalizálni. Vannak aztán az életkori sajátosságok.

Itt az első igazán fogós kérdés a dackorszak, és ez manapság igen el tud húzódni.

Hírek

Az anya nő, meg az apa isCalvin Klein legújabb marketingkampányában egy várandós transznemű férfi szerepel fehérneműmodel
Orbán sejtelmes üzenteteOrbán Viktor Facebook oldalára az oldal moderátorai péntek este
A csirke és a malacA hatalmasra nőtt törpemalac és a csirke mára elválaszthatatlan jóbarátokká váltak.
A világ a bogárnézetbőlA képeket John Brackenbury nyugdíjas állatorvos-tanár készítette szülővárosa, Cambridge közelébe
Három fejű kisliba?Bár a képen úgy tűnik, mintha egy kiskacsa lenne három fejjel ez azonban csak optikai csalódás.
Megugrott a kivándorlás népszerűségeLegalábbis a Google trends szolgáltatása azt mutatja, hogy az április 3.-át követő választási er
Hó lepte el TüringiátA téli sportok szerelmesei minden bizonnyal örülnek, hogy komoly mennyiségű hó hullott Türingiáb
TOP 10 legdrágább whiskeyEgy időben mindig a pezsgők vitték el a legdrágább italok címét, bár egy Armand de Brignac pezsg
Amikor a maci visszanyalMedvék nyelvet nyújtanak egymásra, no nem azért amiért elsőre gondolnánk és emberi tulajdonságok
Leggyorsabb hal a világonA világon a leggyorsabban úszó halnak a kékes fekete hátú nyársorrú halat vagy más néven