Nem igaz, hogy nem költ a kormány Budapestre: egy fél metróvonal kijött volna abból az összegből, amiből megvették Balázs Attila NER-milliárdos gőzerővel épülő irodanegyedét Zuglóban. Hogy minek, azt nem lehet tudni, de a közérdek soha nem volt szempont a beruházásban. A túlméretezett tömbökből álló, zsúfolt irodapark metró- és villamosépítés nélkül óriási terhet ró majd a környezetére. Így néz ki, amikor a tőke csak a saját szempontjai szerint fejleszti a várost, azzal a sajátos magyar csavarral, hogy mindezt valójában az állam teszi. Friss légifotókon mutatjuk a városközpontnak hazudott, éppen épülő monstrumokat. Első rész.

A Bosnyák téri csarnok háta mögött toronydaruk erdeje magasodik egy hatalmas, egészen a Rákos-patakig nyúló területen. Az építkezés gőzerővel zajlik, a tervezett nyolc óriási toronyépületből – hét iroda- és egy lakóház – négy már szinte teljesen kész van, másik három a szerkezetépítés különböző fázisaiban jár. Hétvégén az új épületek mellett az őstermelői piac megtölti a csarnoktól egészen a Rákospatak utcáig a Bosnyák utca széles, aszfaltos sávját. Színes, nyüzsgő forgatag, bódék, napernyők, rakodás, kofák, vásárlók, eper, újhagyma, kartondoboz-halmok, földre szórt bálás ruha. Erre az ismerős, hétköznapi kelet-európai világra néz az elkészült lakóház hatalmas, kettős tömbje. Nyolc emelet rideg luxus az egész homlokzaton végigfutó, üvegkorlátos erkélyekkel, mintha csak valamelyik felkapott Duna-parti új lakóparkból pottyant volna ide.

Ezeken az erkélyeken állva, koktélospohárral a kézben a felsőkategóriás vásárló a folyó hullámait szeretné fodrozódni látni meg a szemközti park fáit, de itt – ma még – nem ezt látja, hanem az átlagember olcsó és tarka életét. Indiában és Dél-Amerikában vannak ilyen durva kontrasztok a városképben, ahol élesen, minden tompítás és átmenet nélkül találkozik kirívó gazdagság és szegénység, steril globális jólét és továbbélő lokális tradíció.