Városközpont helyett: a NER titkos budapesti óriásfejlesztése – első rész

forrás: kategória:

Nem igaz, hogy nem költ a kormány Budapestre: egy fél metróvonal kijött volna abból az összegből, amiből megvették Balázs Attila NER-milliárdos gőzerővel épülő irodanegyedét Zuglóban. Hogy minek, azt nem lehet tudni, de a közérdek soha nem volt szempont a beruházásban. A túlméretezett tömbökből álló, zsúfolt irodapark metró- és villamosépítés nélkül óriási terhet ró majd a környezetére. Így néz ki, amikor a tőke csak a saját szempontjai szerint fejleszti a várost, azzal a sajátos magyar csavarral, hogy mindezt valójában az állam teszi. Friss légifotókon mutatjuk a városközpontnak hazudott, éppen épülő monstrumokat. Első rész.

A Bosnyák téri csarnok háta mögött toronydaruk erdeje magasodik egy hatalmas, egészen a Rákos-patakig nyúló területen. Az építkezés gőzerővel zajlik, a tervezett nyolc óriási toronyépületből – hét iroda- és egy lakóház – négy már szinte teljesen kész van, másik három a szerkezetépítés különböző fázisaiban jár. Hétvégén az új épületek mellett az őstermelői piac megtölti a csarnoktól egészen a Rákospatak utcáig a Bosnyák utca széles, aszfaltos sávját. Színes, nyüzsgő forgatag, bódék, napernyők, rakodás, kofák, vásárlók, eper, újhagyma, kartondoboz-halmok, földre szórt bálás ruha. Erre az ismerős, hétköznapi kelet-európai világra néz az elkészült lakóház hatalmas, kettős tömbje. Nyolc emelet rideg luxus az egész homlokzaton végigfutó, üvegkorlátos erkélyekkel, mintha csak valamelyik felkapott Duna-parti új lakóparkból pottyant volna ide.

Ezeken az erkélyeken állva, koktélospohárral a kézben a felsőkategóriás vásárló a folyó hullámait szeretné fodrozódni látni meg a szemközti park fáit, de itt – ma még – nem ezt látja, hanem az átlagember olcsó és tarka életét. Indiában és Dél-Amerikában vannak ilyen durva kontrasztok a városképben, ahol élesen, minden tompítás és átmenet nélkül találkozik kirívó gazdagság és szegénység, steril globális jólét és továbbélő lokális tradíció.

Hírek

Floriana Messina - egy kép amitől felrobbant az egész internet.Egyre nagyobb népszerűségnek örvend egy fotó, amely az online világban terjed mégpedig a futball
Három fejű kisliba?Bár a képen úgy tűnik, mintha egy kiskacsa lenne három fejjel ez azonban csak optikai csalódás.
Életképek LimábólPeru fővárosának Limának egykori szürke negyedét szivárványszínűvé varázsolta néhány önkéntes Ca
A csirke és a malacA hatalmasra nőtt törpemalac és a csirke mára elválaszthatatlan jóbarátokká váltak.
Mobil menhely hajléktalanoknakSzerte a világban gondot okoz, hogy sok hontalan ember ragaszkodik saját környezetéhez és nem kí
TOP 10 legdrágább whiskeyEgy időben mindig a pezsgők vitték el a legdrágább italok címét, bár egy Armand de Brignac pezsg
Kivándorlás, elvándorlás„Magyarország a legjobb hely Európában, nem érdemes innen elmenni. Innen csak rosszabb helyre lehet menni” 
Hó lepte el TüringiátA téli sportok szerelmesei minden bizonnyal örülnek, hogy komoly mennyiségű hó hullott Türingiáb
Egykor királyi székhely ma a legkisebb magyar városBár a környéket már az őskortól fogva benépesítettük mi emberek: újkőkortól kezdve a bronzkoron át folyamatosan lakott terület volt a város és a térsége. Köszönthetően talán kedvező adottságainak, ahol a hegy és folyó találkozik egymással és festői szépségű környezetet tár elénk pusztán a természet is. Tudták ezt jól a történelem folyamán a kelták, germánok, rómaiak, avarok és természetesen mi magyarok is. Minden történelmi kor lakói nyomot hagytak a településen és festői szépsége az épített környezet által nem romlott csak javult és egyre harmonikusabbá vált.
Farsang LibanonbanLibanonban idén március 6.-án tartották meg a Zambo karnevált, ilyenkor a helyiek farsangi jelme