A február első napján bemutatott Lovakon, nyergekben végre a történelmi ismeretterjesztésnek azt a szintjét hozza, amit a néző (és persze a korszak) megérdemel. Ez az első rövidfilm a 10. századról, amit szakkutatók és hagyományőrzők közösen készítettek, és amiben a publikum valóban történelmi hűséggel megelevenedő honfoglaló harcosokat láthat. Míg a milliárdos költségvetésű Aranybullát a történelemtanárok nem nagyon tudják majd órai demonstráción használni, az Őstörténeti Kutatóközpont és a Pázmány századannyiból forgatott közös munkáját biztosan. A lényegi különbség nem a pénzben, hanem a szemléletben van.

Az elszánt tekintetű harcos megmarkolja fegyvereit: a bőr íjtegzet az övön baloldalra, a fából készült, homokóra alakú nyíltegzet a jobboldalra függeszti, utóbbit 45 fokos szögben. A nyilak heggyel felfelé kerülnek a tartóba, maximum 12-15 darab. A harcos lóra ül, balkézbe veszi fegyverét, a merev szarvú, összetett reflexíjat, jobba a vesszőt. Célt keres. Íjászgyűrűs hüvelykujjával feszít, majd lő.

Így néz ki az egyik jelenet a Digitális Legendárium február elsején bemutatott filmjében. (Végignézhető a lenti Youtube-ablakban!) Nem tűnik elképesztően bonyolultnak, a helyzet mégis az, hogy még öt-hat évvel ezelőtt sem biztos, hogy élőszereplős változatban le lehetett volna forgatni Magyarországon. Alapvető kellékek és gyakorlati tudás hiányzott volna hozzá. Nemcsak leletpontosan megalkotott, műanyagmentes (kizárólag fából, szaruból és ínból készült) reflexíj és hasonló alapossággal készült más felszerelések kellettek, hanem sok más közt az a felismerés is, hogy a vesszők úgy „működnek”, ha heggyel felfelé vannak a tegezben. Úgy használhatók a leggyorsabban. Bárhogy is égett a szemünkbe régebbi képekről, e kor harcosai bizony nem a hátukon, nem tollal felfelé és nem húszasával hordozták a nyílvesszőket.