Pokoli félidő után legalább a becsületét megőrizte a válogatott

forrás:
444
kategória:

Kedélyesebb volt a szurkolók vonulása, mint 8 éve, de bent sokkolta a nézőket az első félidei magyar játék. Ilyen volt a Svájc elleni vereség az Európa-bajnokságon a helyszínről.

Hírek

Egykor királyi székhely ma a legkisebb magyar városBár a környéket már az őskortól fogva benépesítettük mi emberek: újkőkortól kezdve a bronzkoron át folyamatosan lakott terület volt a város és a térsége. Köszönthetően talán kedvező adottságainak, ahol a hegy és folyó találkozik egymással és festői szépségű környezetet tár elénk pusztán a természet is. Tudták ezt jól a történelem folyamán a kelták, germánok, rómaiak, avarok és természetesen mi magyarok is. Minden történelmi kor lakói nyomot hagytak a településen és festői szépsége az épített környezet által nem romlott csak javult és egyre harmonikusabbá vált.
Megmentették a Himalájában eltűnt hegymászót, elutasítja az orvosi kezeléstVermes Ákos magyar hegymászó után harminc órán át kutatott az indiai hadsereg kutatóegysége a Hi
A világ a bogárnézetbőlA képeket John Brackenbury nyugdíjas állatorvos-tanár készítette szülővárosa, Cambridge közelébe
Orbán sejtelmes üzenteteOrbán Viktor Facebook oldalára az oldal moderátorai péntek este
Eddig sosem látott képek PutyinrólVlagyimir Vlagyimirovics Putyin 1952 október 7.-én látta meg a napvilágot mégpedig Szentpétervár
Kivándorlás, elvándorlás„Magyarország a legjobb hely Európában, nem érdemes innen elmenni. Innen csak rosszabb helyre lehet menni” 
Amikor a maci visszanyalMedvék nyelvet nyújtanak egymásra, no nem azért amiért elsőre gondolnánk és emberi tulajdonságok
Leggyorsabb hal a világonA világon a leggyorsabban úszó halnak a kékes fekete hátú nyársorrú halat vagy más néven
Az ukrán háború borzalmaiAz Ukrán állami mentőosztagok képei és felvételei az ukrán Zsitomir (Zhytomyr) város egyik lakón