„Nem tudom, mi az, hogy gyurcsányista” – szóboksz a DK-ba lépett Kocsis-Cake Olivióval

forrás: kategória:

Amikor Orbán Viktor tavaly nyáron kevert fajúakról beszélt, akkor azért felhúztam magam. Én konkrétan az vagyok, miközben teljesen magyar. Aztán amikor az argentinokat azzal élteti az elmés fideszes, hogy a fehér keresztény kultúra nyerte a foci vébét… Egyáltalán, miért fehér keresztény? A barna keresztény nem jó? Én az vagyok. Ezek tehát felbőszítettek. Aminek egyébként köze van ahhoz, hogy úgy döntöttem, a DK-ban folytatom.” A Párbeszéd eddigi pártigazgatója a Válasz Online-nak átigazolása hátteréről, DK-s hazugságokról, valamint az „árnyékkormányról”. Amelynek bár tagja Kocsis-Cake Olivio is, minisztereit többszöri kérésünkre sem volt hajlandó – avagy képes – felsorolni. Interjú.

Nyugtasson meg, hogy ennyire azért nem olcsójános.

– Olcsójános?

Nemlétező intézmény nemlétező posztjával fizette ki a DK, amiért átzsilipelt hozzájuk a Párbeszédből, amelynek alapítója volt.

– Értelmes munkával és feladattal engem ki lehet fizetni. Itt erről van szó.

Kap pénzt a zöldügyi biztosságért a DK-s „árnyékkormányban”?

– Nem. Társadalmi munkában végzem. Számomra megtiszteltetés, hogy Dobrev Klára, aki szerintem Magyarország következő miniszterelnöke lesz, fölkért, hogy egy témában, amelyet négy éven át vittem a parlamentben, dolgozzunk együtt.

Miből él, ha nem kap tőlük pénzt? Tavaly kibukott a parlamentből…

– Azon okos képviselők közé tartozom, akik takarékoskodtak.

Azért eddig mégiscsak volt fizetése a most faképnél hagyott Párbeszéd pártigazgatójaként.

– Ott volt. Bejelentett állásom, fizetésem, igen. Nem milliós, de meg lehetett élni belőle.

Ugye nem várja el, hogy elhiggyük: az önnek fizetést adó, ön által társalapított pártot nulla forintos ajánlat miatt hagyta el?

– De. Mondom, nem kapok pénzt a DK-tól.

Ígéretet viszont nyilván kapott valamilyen pénzes pozícióra.

– Arról van beszélgetés, milyen feladat, munka van, amiben még tudok dolgozni. Egyelőre viszont az árnyék-kormánybiztosság a fontos nekem.

Hírek

Farsang LibanonbanLibanonban idén március 6.-án tartották meg a Zambo karnevált, ilyenkor a helyiek farsangi jelme
Amikor a maci visszanyalMedvék nyelvet nyújtanak egymásra, no nem azért amiért elsőre gondolnánk és emberi tulajdonságok
Casper az albínó delfinNem mindennapi látványosság szemtanúi lehettek annak a hajónak a legénysége, akik Kalifornia par
Amerika legnagyobb bankrablásaA valaha volt legmagasabb összegre elkövetett bankrablás ugyan nem ez az eset, de az amerikai fö
Az anya nő, meg az apa isCalvin Klein legújabb marketingkampányában egy várandós transznemű férfi szerepel fehérneműmodel
Életképek LimábólPeru fővárosának Limának egykori szürke negyedét szivárványszínűvé varázsolta néhány önkéntes Ca
TOP 10 legdrágább whiskeyEgy időben mindig a pezsgők vitték el a legdrágább italok címét, bár egy Armand de Brignac pezsg
Kivándorlás, elvándorlás„Magyarország a legjobb hely Európában, nem érdemes innen elmenni. Innen csak rosszabb helyre lehet menni” 
Megugrott a kivándorlás népszerűségeLegalábbis a Google trends szolgáltatása azt mutatja, hogy az április 3.-át követő választási er