„Ne köteleződjünk el a hatalom sajátos logikája mellett” – az egyik legfontosabb ferenci mondat, amely mellett elment a sajtó

forrás: kategória:

„Egyházi vezetők és hétköznapi hívők egyaránt azt mondták: azt várják a pápa látogatásától, hogy erősítsen meg a hitünkben, és mutasson irányt. Hát, Ferenc pápa ezt most megtette, nem is akármilyen erővel” – írja a háromnapos budapesti pápalátogatásról lapunknak küldött értékelésében Szőnyi Szilárd egyházi szakértő. Egykori Heti Válasz-os kollégánk (és múlt heti podcastunk vendége) úgy látja, Ferenc sokakat megnyerhetett azok közül is, akik közömbösen vagy fenntartásokkal szemlélik a tevékenységét, ittléte ugyanis bővelkedett spontán, személyes gesztusokban. Közben pedig a magyar politika is igyekezett a szebbik arcát mutatni – Novák Katalinnak legalábbis „sokan örömmel tudták volna dupla zárójelbe tenni kormányzati előéletét”, ha nem a látogatás előestéjén részesítette volna kegyelemben a terrorizmusért elítélt Budaházy Györgyöt.

A cigányok szombaton ellopták a show-t a Rózsák terei Szent Erzsébet-templomban – és milyen jól tették! A társadalom perifériáján élőkkel való találkozó végén a szendrőládi cigányzenekar néhol hamisan ugyan, de annál nagyobb szívvel, lelkesedéssel énekelt Ferenc pápának, hogy aztán ráadásként fergeteges örömzenés áldásban részesítse az egyház fejét. Aki láthatóan szívesen és meghatódva időzött el a körükben, pedig már menni kellett volna tovább a következő programra, a görögkatolikus parókiára. „Én már sok mindent láttam és sok mindenről forgattam. Nem vagyok vallásos, de ez nagyon megérintett” – az ottlévők beszámolója szerint a jelenet láttán e szavakkal és párás szemekkel fordult oda egy hatvan év körüli operatőr a hajléktalanokat segítő Csak Egyet Szolgálat mellette álló munkatársához.

Amikor pedig azt hittük, innen már nincs hová fokozni, következett a találkozó a Papp László Sportarénában összegyűlt 11 ezer fiatallal, akik akkora ovációval fogadták a 86 éves egyházfőt, hogy majd’ szétrobbant az aréna. A pápa pedig sok, nála évtizedekkel ifjabb katolikust megszégyenítő szellemi frissességgel, felpezsdítő gondolatokkal ösztönözte a jelenlévőket az értelmes, Isten által számukra álmodott élet forrásainak megtalálására. A megejtő tanúságtételekkel tarkított programon világiak, papok, szerzetesek, püspökök a nagyközönség számára ritkán látható derűvel, lendülettel és hitelességgel mutatták fel az egyház szebbik, szerethető arcát.

Hírek

Egykor királyi székhely ma a legkisebb magyar városBár a környéket már az őskortól fogva benépesítettük mi emberek: újkőkortól kezdve a bronzkoron át folyamatosan lakott terület volt a város és a térsége. Köszönthetően talán kedvező adottságainak, ahol a hegy és folyó találkozik egymással és festői szépségű környezetet tár elénk pusztán a természet is. Tudták ezt jól a történelem folyamán a kelták, germánok, rómaiak, avarok és természetesen mi magyarok is. Minden történelmi kor lakói nyomot hagytak a településen és festői szépsége az épített környezet által nem romlott csak javult és egyre harmonikusabbá vált.
Floriana Messina - egy kép amitől felrobbant az egész internet.Egyre nagyobb népszerűségnek örvend egy fotó, amely az online világban terjed mégpedig a futball
A csirke és a malacA hatalmasra nőtt törpemalac és a csirke mára elválaszthatatlan jóbarátokká váltak.
Leggyorsabb hal a világonA világon a leggyorsabban úszó halnak a kékes fekete hátú nyársorrú halat vagy más néven
Casper az albínó delfinNem mindennapi látványosság szemtanúi lehettek annak a hajónak a legénysége, akik Kalifornia par
Amikor a maci visszanyalMedvék nyelvet nyújtanak egymásra, no nem azért amiért elsőre gondolnánk és emberi tulajdonságok
Megugrott a kivándorlás népszerűségeLegalábbis a Google trends szolgáltatása azt mutatja, hogy az április 3.-át követő választási er
Az ukrán háború borzalmaiAz Ukrán állami mentőosztagok képei és felvételei az ukrán Zsitomir (Zhytomyr) város egyik lakón
Az ukrán háború képei.Immáron 13. napja tart az orosz-ukrán háború.
Győzikét bedrogozva a szőnyegen találta meg a családjaGáspár Győző a fidesz egyik kampányarca és a felesége, Bea asszony a Palikék világa by Manna vid