Mindenről a Nyugat tehet – a szélsőbal Izrael-ellenessége és orosz-szimpátiája egy tőről fakad

forrás: kategória:

Míg a Szentföldön élesben zajlik a háború, a nyugati világban kiélezett kultúrharc indult a Hamász október 7-i terrorja és az arra adott izraeli válasz nyomán. A nyugati baloldal egy része élesebben ítélte el az ellencsapást, mint az azt kiváltó mészárlást, sőt – főleg a tengerentúlon – egyenesen ünnepelte a terrort. A magyar kormánymédia most az antiszemitizmus vádjával támadja a komplett nyugati baloldalt, miközben a Nyugat-ellenes antiimperializmus Oroszország kapcsán épp arra a „békepárti” oldalra tereli az Izrael-ellenes szélsőbalt, ahol a hazai kormány is áll.

 „A folyótól a tengerig Palesztina szabad lesz!” – visszahangozták az utcák Chicagótól Torontóig, Londontól Bécsig az elmúlt hetekben rendezett palesztinpárti tüntetéseken. A szlogen nem azt követeli, hogy Izrael vonuljon ki Ciszjordániából és ismerje el a palesztin államot, hanem azt, hogy Palesztina a Jordántól a Földközi-tengerig tartson, Izrael állam tehát szűnjön meg. Mindeközben New Yorktól Londonig a Hamász által túszul ejtett áldozatok fotóit tépik le a hirdetőtáblákról és szinte minden nyugati országban a többszörösére nőtt az antiszemita incidensek száma a terrorakció óta.

A palesztin civil áldozatokra hivatkozva – és gyakran muszlim szavazók nyomására – egyre több európai baloldali politikus vonja kétségbe Izrael Gázában végrehajtott katonai válaszcsapásának jogosultságát vagy legalábbis „arányosságát”. A tűzszünet követelése mögött persze jóhiszeműen feltételezhetők a humanitárius megfontolások, de legalább a Hamász kegyetlenségének elítélésében és az áldozatok iránti tisztelet kifejezésében konszenzus volt – gondolhatnánk. Tévesen.

Hírek

A csirke és a malacA hatalmasra nőtt törpemalac és a csirke mára elválaszthatatlan jóbarátokká váltak.
Eddig sosem látott képek PutyinrólVlagyimir Vlagyimirovics Putyin 1952 október 7.-én látta meg a napvilágot mégpedig Szentpétervár
Leggyorsabb hal a világonA világon a leggyorsabban úszó halnak a kékes fekete hátú nyársorrú halat vagy más néven
Boldog Istvánt csak a valóság zavarjaBoldog István volt fideszes országgyűlési képviselő szerint "
Amikor a maci visszanyalMedvék nyelvet nyújtanak egymásra, no nem azért amiért elsőre gondolnánk és emberi tulajdonságok
Az ukrán háború borzalmaiAz Ukrán állami mentőosztagok képei és felvételei az ukrán Zsitomir (Zhytomyr) város egyik lakón
Casper az albínó delfinNem mindennapi látványosság szemtanúi lehettek annak a hajónak a legénysége, akik Kalifornia par
Egykor királyi székhely ma a legkisebb magyar városBár a környéket már az őskortól fogva benépesítettük mi emberek: újkőkortól kezdve a bronzkoron át folyamatosan lakott terület volt a város és a térsége. Köszönthetően talán kedvező adottságainak, ahol a hegy és folyó találkozik egymással és festői szépségű környezetet tár elénk pusztán a természet is. Tudták ezt jól a történelem folyamán a kelták, germánok, rómaiak, avarok és természetesen mi magyarok is. Minden történelmi kor lakói nyomot hagytak a településen és festői szépsége az épített környezet által nem romlott csak javult és egyre harmonikusabbá vált.
Na ki a király?Mága Zoltán, Pataki Attila, Győzike és most következik a meglepetés: Kis Grófo.