Mentőbe pakolják a frissen szült nőket Mosonmagyaróváron – máris összeomlott az új magyar kórházreform

forrás: kategória:

A megyei kórházra zúduló betegek, frissen császározott kismamák mentőztetése, felére csökkent nővérbérek – az egészségügyi reform egyik első állomása Győr-Moson-Sopron megyében inkább a káosz, mint a tervezés jeleit mutatja. Munkatársunk egy hetet töltött a megyében, hogy háttérbeszélgetések sorával derítse ki, mi történik. Mosonmagyaróváron, ahova ezerszámára áramolnak az ország minden részéről az Ausztriában szerencsét próbáló emberek, négy kivételével az összes kórházi osztályt bezárták. Mi köze ehhez a politikának és kik azok az zsoldosorvosok? Elmeséljük.

Sorban állnak a mentőautók a mosonmagyaróvári Karolina Kórháznál.

Péntek délután van, és 16 órakor zár a szülészet. 

Szó szerint. Senki nem maradhat bent az osztályon, sem nővér, sem kismama, sem kisbaba. Kulcsra zárják.

Aki aznap császármetszésen esett át, azt a friss sebével esetkocsiba teszik, orvos vagy mentőtiszt kíséri. A többiek mentőgépkocsival utaznak Győrbe, a Petz Aladár Egyetemi Oktatókórházba. Mellettük a kisbabájuk. 

Március elseje óta ez a rend Mosonmagyaróváron. Van olyan hétvége, amikor négy, máskor hat édesanyát szállítanak így. Az egészre úgy derült fény, hogy egy levéli – a szomszéd faluból való – önkormányzati képviselő, Vargáné Herlicska Zsuzsa friss nagymamaként elképedt a történteken. „Ez egy családbarát kormány?” – kérdezte Nagy István agrárminisztertől, a környék országgyűlési képviselőjének írt nyílt levelében. A levéli szociális bizottság elnöke azt is leírta, hogy mivel nem volt elég helyi mentő, a környező városokból is odarendeltek néhányat az unokája, annak édesanyja és a többi újszülött átszállítására.

Mindez túlmutat önmagán, hiszen a kormány a házi orvosi ügyeletek átalakítása mellett tervbe vette a kis, gazdaságtalanul üzemeltethető kórházak átalakítását. Első lépésként Takács Péter egészségügyért felelős belügyminisztériumi államtitkár kiszámoltatta, hogy 2021-ben melyik kórházban mennyibe került ezer ellátandó lakos gyógyítása.

Hírek

Amerika legnagyobb bankrablásaA valaha volt legmagasabb összegre elkövetett bankrablás ugyan nem ez az eset, de az amerikai fö
Pirossal jelöltük azokat a megyéket ahol a bérszínvonal elérte a nyugat-európai szintetAkkora bérrobbanás zajlott le Magyarországon az elmúlt években, hogy bizonyos szakmákban vásárló
Na ki a király?Mága Zoltán, Pataki Attila, Győzike és most következik a meglepetés: Kis Grófo.
Meghackelte a Kutyapárt az M1 (köztévén) évente járó 5 percetA Magyar Kétfarkú Kutyapárt (MKKP) hozta a szokásos formáját és abszurd módon mutatta be közpénz
Mobil menhely hajléktalanoknakSzerte a világban gondot okoz, hogy sok hontalan ember ragaszkodik saját környezetéhez és nem kí
Floriana Messina - egy kép amitől felrobbant az egész internet.Egyre nagyobb népszerűségnek örvend egy fotó, amely az online világban terjed mégpedig a futball
Győzikét bedrogozva a szőnyegen találta meg a családjaGáspár Győző a fidesz egyik kampányarca és a felesége, Bea asszony a Palikék világa by Manna vid
Amikor a maci visszanyalMedvék nyelvet nyújtanak egymásra, no nem azért amiért elsőre gondolnánk és emberi tulajdonságok
Szíva oázis (Egyiptom: Siwa oasis-salt lake)A Szíva oázis (SIWA, Wāḥat Sīwah) az egyik legtávolabbi ilyen látványosság Egyiptom északnyugati
Egykor királyi székhely ma a legkisebb magyar városBár a környéket már az őskortól fogva benépesítettük mi emberek: újkőkortól kezdve a bronzkoron át folyamatosan lakott terület volt a város és a térsége. Köszönthetően talán kedvező adottságainak, ahol a hegy és folyó találkozik egymással és festői szépségű környezetet tár elénk pusztán a természet is. Tudták ezt jól a történelem folyamán a kelták, germánok, rómaiak, avarok és természetesen mi magyarok is. Minden történelmi kor lakói nyomot hagytak a településen és festői szépsége az épített környezet által nem romlott csak javult és egyre harmonikusabbá vált.