„A kiemelt figyelmet én sem tudom megmagyarázni” – miért kellhet Amerikának a Jobbik elnöke?

forrás: kategória:

Sem a Gyurcsány-házaspár, sem a Momentum vezetői nem kaptak meghívást az amerikai nagykövet szédervacsorájára – egyedüli politikusként a Jobbik-elnök vehetett részt azon. Kiemelt helyre ültetve. Miután David Pressman maga osztott meg fotókat az estéről, Gyöngyösi Márton szerint sem kérdés, hogy ennek üzenetértéke van. Mi a mesterterv a Jobbik emelése mögött? Megkérdeztük az érintettet. Interjú.

Kóser?

– Pardon?

A gnocchi, amit az imént rendelt.

– Nem tudom. De számítottam valami efféle indításra…

Szombat van, ráadásul. Ha megette, elmormolja a megfelelő héber imát?

– Hívő katolikusként nem mormolok héber imát, és a kóserre sem szoktam rá a szédervacsorán, amelyre nyilvánvalóan céloz.

Nem ízlett?

– De, finom volt. Ettől még nem állok át rá.

Az elmúlt tíz év tükrében mégis mi gátolja, hogy akár odáig is elmenjen önfeladásban?

– Ez valamiféle fogalmi zavar: sem az alkalmazkodás, sem a fejlődés nem önfeladás. Elég sok országban éltem, egymástól nagyon eltérő kultúrákban, mindenhol be tudtam illeszkedni – az étkezés terén meg aztán főleg nem adódott gond ebből sosem.

Az amerikai nagykövet szédervacsoráján viszont adódott: Heisler András utána közölte, hogy önnek nem sikerült beilleszkednie, továbbra is nemkívánatos zsidó körökben.

– Furcsa, és számomra nem is túl etikus egy zártkörű, informális vacsoráról utólag nyilatkozni.

Heisler Andráson sem meglepettséget, sem felháborodást nem tapasztaltam, utólagos nyilatkozatait ezért a menthetetlenül beteg, megfelelési kényszereket szülő magyar közélet által kiprovokált nyilatkozatok közé sorolom.

Annyit mondhatok, hogy egy felemelő, jó hangulatú vacsorán és beszélgetésen vettem részt, amelynek a részleteit meghívott vendégként nem teregethetem a nyilvánosság elé. Ki sem derült volna az egész, ha Pressman nagykövet úr nem tweetel róla.

Meglepte, hogy tweetelt róla?

– Meg, de nincs ezzel semmi baj. A meghívó joga, hogy kommunikálja az eseményt, ha jónak látja.

Más nem lepte meg?

– Egy dolog igen. Hogy rajtam kívül más aktív politikus nem volt a meghívottak között.

Örült?

Hírek

Boldog Istvánt csak a valóság zavarjaBoldog István volt fideszes országgyűlési képviselő szerint "
Amikor a maci visszanyalMedvék nyelvet nyújtanak egymásra, no nem azért amiért elsőre gondolnánk és emberi tulajdonságok
Megmentették a Himalájában eltűnt hegymászót, elutasítja az orvosi kezeléstVermes Ákos magyar hegymászó után harminc órán át kutatott az indiai hadsereg kutatóegysége a Hi
A csirke és a malacA hatalmasra nőtt törpemalac és a csirke mára elválaszthatatlan jóbarátokká váltak.
Életképek LimábólPeru fővárosának Limának egykori szürke negyedét szivárványszínűvé varázsolta néhány önkéntes Ca
Farsang LibanonbanLibanonban idén március 6.-án tartották meg a Zambo karnevált, ilyenkor a helyiek farsangi jelme
Megugrott a kivándorlás népszerűségeLegalábbis a Google trends szolgáltatása azt mutatja, hogy az április 3.-át követő választási er
Orbán sejtelmes üzenteteOrbán Viktor Facebook oldalára az oldal moderátorai péntek este
Szíva oázis (Egyiptom: Siwa oasis-salt lake)A Szíva oázis (SIWA, Wāḥat Sīwah) az egyik legtávolabbi ilyen látványosság Egyiptom északnyugati