Rendszeres olvasóink számára az már nem újdonság, hogy a Válasz Online havonta egyszer egy teljes cikket közzétesz A Szív jezsuita magazinból a két lap együttműködésének köszönhetően. Az azonban teljesen új, hogy saját munkatársunk írását közölhetjük – onnan. Most ez történik: Laky Zoltán kollégánk A Szívnek írta meg, hogyan kell a keresztény embernek a természethez viszonyulnia, s hogy Magyarország hogyan áll az ügyben, hogy jó gazdaként bánjon a természet erőforrásaival.

A természettudomány az elmúlt szá­zadokban számos magyarázattal állt elő arra, hogy mi lehetett a titokzatos táplálék, amellyel Izrael fiai a pusztai vándorlás idején táplálkoztak, míg Ká­naánba nem értek. Az a bizonyos manna lehetett az esők után rohamos növekedésnek induló kocsonyamoszat, de akár az éjjeli harmattól megduzzadó úgyne­vezett mannazuzmófajok valamelyik képviselője is. A legvalószínűbb elmé­let úgy tartja, hogy egyes si­vatagi növények, köztük a mannatö­vis, a mannacserje, a tevetövis vagy a pusztai selyemkóró fiatal ágain kép­ződő, glükózban, fruktózban és pektin­ben gazdag, ragadós, édes, gyantasze­rű izzadmány volt. Ezt a beduinok ma is begyűjtik hajnalban, és fogyasztják.

Bármi volt is a manna, ezek a táp­lálékok csekély mennyiségben állnak rendelkezésre a sivatagi éghajlaton, így maradéktalanul egyik elmélet sem ma­gyarázza meg az ószövetségi történetet – mindegyik föltételezi a Gondviselés csodáját is. Ezzel ellentétben a termé­szet ma számos olyan erőforrást bocsát az emberiség rendelkezésére, amely ré­sze ugyan a teremtés csodájának, de nem feltételezi Istennek a természet rendjét fölfüggesztő beavatkozását, ha­nem folyamatosan a rendelkezésünkre áll – kis túlzással csak „alá kell állnunk”.

Civilizációnk természeti erőforrá­sokra épül: anyagi szükségleteink ki­elégítésére használjuk a vizet, a leve­gőt, a talajt, az állat- és növényvilágot, a Föld ásványkincseit – az egykor élt te­remtmények maradványaiból keletke­zett szénhidrogénektől a maghasadás erejét a kezünkbe adó uránércig. Az ember a Szentírás üzenete szerint is azt a feladatot kapta, hogy „uralkod­jon” a teremett világ létezői fölött, és évezredeken keresztül úgy tűnt, hogy a természeti erőforrások az idők vége­zetéig rendelkezésünkre állnak majd, mert kimeríthetetlenek.