Keresi a Fidesz a biztosítékot – létrehozhatják a határon túli egyéni körzeteket

forrás: kategória:

Úgy értesültünk, hogy valóban vizsgálja a Fidesz a határon túli egyéni választókörzetek kialakításának lehetőségét. A francia minta átültetése merült fel, ott 2012 óta vannak saját képviselői a külföldön élő állampolgároknak. Az intézkedéssel biztosítani lehetne a fideszes fölényt akkor is, ha Magyarországon belül gyengülne a kormánypárt.

Nagy terveket szőnek a választási törvények átírására a Fideszben, és az egyik legkomolyabban vizsgált lehetőség a határon túli egyéni választókerületek létrehozása. A lehetséges intézkedésről július 14-én Magyar Péter beszélt először egy videós előadásában. Magyar azt mondta akkor, hogy értesülése szerint hét egyéni választókörzetet alakítanának ki a szomszédos országokban, hogy ezzel növeljék a fideszes képviselők számát a parlamentben. A hozzánk augusztusban eljutott információ arról szól, hogy valóban vizsgálják a kormánypárt körüli szakértők a lehetőséget, és alapvetően a francia mintára alakítanák át a nem Magyarországon élők szavazati jogát.

A magyarországi állandó lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgárok 2014-ben szavazhattak először, és azóta több mint 90 százalékuk mindig a Fideszt támogatta. A Fidesz–KDNP lista e választók között

  • a 2014-es parlamenti választáson 95,4 százalékot;
  • a 2018-as parlamenti választáson 96,2 százalékot;
  • a 2022-es parlamenti választáson 93,89 százalékot szerzett.

Egyre többen élnek a lehetőséggel: míg 2014-ben csak 128 ezer érvényes szavazat érkezett ebből a körből, addig 2022-ben már majdnem 269 ezer. Túlnyomó többségében a szomszédos országokban élő magyar kisebbség szavaz így, néhány ezren vannak, akik a világ egyéb országaiból küldték el levélszavazataikat. Szinte mindannyian annak 2010-es törvénynek köszönhetően szerezték meg magyar állampolgárságot, amit elsőként fogadott el a parlament a Fidesz első kétharmados győzelme nyomán. Magyar nyelvtudást és valaha magyar állampolgársággal rendelkező felmenőt kell felmutatni az állampolgársághoz. 

A mostani rendszerben a magyarországi lakcímmel nem rendelkezők csak pártlistára szavazhatnak, és a voksaikat belekeverik a magyarországi szavazatok közé. A 199 parlamenti mandátumból a mostani rendszerben nagyjából 93 múlik a listás voksokon. (Azért csak nagyjából, mert ez a szám csökkenhet, ha nemzetiségi listáról is bejut képviselő a parlamentbe.) A listás szavazatok a magyarországi szavazólapokból, a kompenzációs szavazatokból (egyéni jelöltekre adott, mandátumot nem érő voksok) és a határon túli levélszavazatokból állnak össze. A helyzet összetettsége miatt sosem lehet előre tudni, hogy mennyire befolyásolják a végeredményt a határon túli voksok. 

Hírek

Eddig sosem látott képek PutyinrólVlagyimir Vlagyimirovics Putyin 1952 október 7.-én látta meg a napvilágot mégpedig Szentpétervár
Casper az albínó delfinNem mindennapi látványosság szemtanúi lehettek annak a hajónak a legénysége, akik Kalifornia par
Pirossal jelöltük azokat a megyéket ahol a bérszínvonal elérte a nyugat-európai szintetAkkora bérrobbanás zajlott le Magyarországon az elmúlt években, hogy bizonyos szakmákban vásárló
Leggyorsabb hal a világonA világon a leggyorsabban úszó halnak a kékes fekete hátú nyársorrú halat vagy más néven
Szíva oázis (Egyiptom: Siwa oasis-salt lake)A Szíva oázis (SIWA, Wāḥat Sīwah) az egyik legtávolabbi ilyen látványosság Egyiptom északnyugati
Boldog Istvánt csak a valóság zavarjaBoldog István volt fideszes országgyűlési képviselő szerint "
Amikor a maci visszanyalMedvék nyelvet nyújtanak egymásra, no nem azért amiért elsőre gondolnánk és emberi tulajdonságok
Orbán sejtelmes üzenteteOrbán Viktor Facebook oldalára az oldal moderátorai péntek este
Az ukrán háború képei.Immáron 13. napja tart az orosz-ukrán háború.
Hó lepte el TüringiátA téli sportok szerelmesei minden bizonnyal örülnek, hogy komoly mennyiségű hó hullott Türingiáb