Isten háta mögött – íme a Bese-ügy által „eltakart” papi pedofilbotrányok

forrás: kategória:

Több véleményvezér is tudni véli: szeptember elején azért jöttünk elő a Bese Gergő-történettel, hogy eltereljük a figyelmet a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye egyes papjainak zaklatási és pedofilügyeiről, illetve az érintettek és a lehetséges tanúk nagypolitikai kapcsolatairól. Minthogy ebből egy szó sem igaz, most kifejezetten rátereljük a figyelmet az állam és az egyház összeépülésének ezen árnyoldalaira. Például arra, hogy a szexuális visszaélések elkövetői a világi védettség, a sérthetetlenség tudatában létezhettek. A ma már vádlott Rónaszéki Gábor a Pázmány-rektorral közös tanyáján politikusokat fogadott „nem politikusi minőségükben”. A frissen leleplezett Hatházi Róbert mentorát a kormány–egyház-kapcsolat kulcsfigurájaként jegyzik. A nagy túlélő Mészáros István pedig nem más, mint a vadászlobbi főpapja. (Frissítés: Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek írásunkat is érintő közleménye a cikk végén olvasható.)

Hírek

Egykor királyi székhely ma a legkisebb magyar városBár a környéket már az őskortól fogva benépesítettük mi emberek: újkőkortól kezdve a bronzkoron át folyamatosan lakott terület volt a város és a térsége. Köszönthetően talán kedvező adottságainak, ahol a hegy és folyó találkozik egymással és festői szépségű környezetet tár elénk pusztán a természet is. Tudták ezt jól a történelem folyamán a kelták, germánok, rómaiak, avarok és természetesen mi magyarok is. Minden történelmi kor lakói nyomot hagytak a településen és festői szépsége az épített környezet által nem romlott csak javult és egyre harmonikusabbá vált.
Megugrott a kivándorlás népszerűségeLegalábbis a Google trends szolgáltatása azt mutatja, hogy az április 3.-át követő választási er
Szíva oázis (Egyiptom: Siwa oasis-salt lake)A Szíva oázis (SIWA, Wāḥat Sīwah) az egyik legtávolabbi ilyen látványosság Egyiptom északnyugati
Casper az albínó delfinNem mindennapi látványosság szemtanúi lehettek annak a hajónak a legénysége, akik Kalifornia par
Győzikét bedrogozva a szőnyegen találta meg a családjaGáspár Győző a fidesz egyik kampányarca és a felesége, Bea asszony a Palikék világa by Manna vid
Amerika legnagyobb bankrablásaA valaha volt legmagasabb összegre elkövetett bankrablás ugyan nem ez az eset, de az amerikai fö
Farsang LibanonbanLibanonban idén március 6.-án tartották meg a Zambo karnevált, ilyenkor a helyiek farsangi jelme
A világ a bogárnézetbőlA képeket John Brackenbury nyugdíjas állatorvos-tanár készítette szülővárosa, Cambridge közelébe
Hó lepte el TüringiátA téli sportok szerelmesei minden bizonnyal örülnek, hogy komoly mennyiségű hó hullott Türingiáb
A csirke és a malacA hatalmasra nőtt törpemalac és a csirke mára elválaszthatatlan jóbarátokká váltak.