„Hazugsággal nem lehet a hazugokat legyőzni” – Donáth Anna hadat üzen a DK-nak

forrás: kategória:

„Sajnos nem csupán a kormányoldalon látjuk megvalósulni a hazugság kultúráját. Hasonló politikai kultúrát képvisel a Demokratikus Koalíció is. Ezzel pedig súlyos gátja a kormányváltásnak.” Bár politikusok publicisztikáit a legritkább esetben közöljük, Donáth Anna Válasz Online-nak küldött írásával most kivételt teszünk, hiszen az hadüzenetként is értelmezhető, így hírértékéhez nem férhet kétség. A Momentum vezéregyénisége, európai parlamenti képviselője szerint Gyurcsány Ferenc hazudott a választóknak, államcsőd szélére juttatta az országot, és sosem követte meg ezért a társadalmat, de Dobrev Klára is kerüli a felelősségvállalást. Vélemény.

Hogyan lesz itt kormányváltás? Mindenki erre a kérdésre keresi a választ. A magyarokat sújtó, egyre súlyosbodó gazdasági és megélhetési válság eloszlatta a Fidesz varázsát, oda van a magáról teremtett mítosz, és világossá vált: alkalmatlan a kormányzásra, hiába az elmúlt évtized önmutogató szemfényvesztése. Úgy tűnhet, a kormánykritikus politikai erőknek már „csak” azt kell megoldaniuk, miképp mutassák fel kormányzóképességüket.

Ugyanis sokkal többen vannak ma Magyarországon azok, akik a kormány távozását kívánják, mint akik támogatják a Fidesz hatalomban tartását. De amíg nincs olyan ellenzéki erő, amely meggyőzően felmutatná a kormányzóképesség alapvető jeleit, vagy legalább reményt ébresztene a választókban, hogy a megszerezni kívánt hatalommal „jól fog élni”, addig a kormányváltó oldalnak nem lesz többsége.

De mit jelent ma a kormányzóképesség?

Ezzel kapcsolatban súlyos tévedések vannak az ellenzéki oldalon, amelyeket helyre kell tennünk. Vannak, akik szerint a részletes program tesz kormányzóképessé egy pártot. Mások szerint az országos szervezet és a helyi beágyazottság. Némelyek a szakértői holdudvart vagy épp a felkészült politikusokat tekintik a kormányzóképesség elengedhetetlen feltételének. És vannak, akik a politikai fortélyt gondolják az alapnak, hiszen ez juttatta hatalomba és tartja ott a jelenlegi miniszterelnököt is.

Valami igazság minden megközelítésben van – de egyik sem kizárólagos. A felsoroltak mind fontos elemei a sikeres kormányzásnak, de egyik sem elegendő ahhoz, hogy a mai Magyarország ellenzéki szavazói bizalmukra méltassák. Mi az a mindent felülíró, mindent alapjaiban meghatározó tényező, amely e megközelítéseket egybeöleli?

A hitelesség.

Nem könnyű hitelesnek lenni, de még nehezebb annak is látszani.

„Ezek” jobbak lesznek-e „azoknál”?

Amíg Magyarországon szabad választásokat tartanak, és a választások eredményeit figyelembe veszik, addig van esély a jelenleg hatalmon levők leváltására. De csak akkor, ha a kormánnyal elégedetlen választók többsége elhiszi: van olyan erő, amely jobban kormányoz majd, mint a mostani hatalom.

Hírek

A csirke és a malacA hatalmasra nőtt törpemalac és a csirke mára elválaszthatatlan jóbarátokká váltak.
Eddig sosem látott képek PutyinrólVlagyimir Vlagyimirovics Putyin 1952 október 7.-én látta meg a napvilágot mégpedig Szentpétervár
Leggyorsabb hal a világonA világon a leggyorsabban úszó halnak a kékes fekete hátú nyársorrú halat vagy más néven
Boldog Istvánt csak a valóság zavarjaBoldog István volt fideszes országgyűlési képviselő szerint "
Amikor a maci visszanyalMedvék nyelvet nyújtanak egymásra, no nem azért amiért elsőre gondolnánk és emberi tulajdonságok
Az ukrán háború borzalmaiAz Ukrán állami mentőosztagok képei és felvételei az ukrán Zsitomir (Zhytomyr) város egyik lakón
Casper az albínó delfinNem mindennapi látványosság szemtanúi lehettek annak a hajónak a legénysége, akik Kalifornia par
Egykor királyi székhely ma a legkisebb magyar városBár a környéket már az őskortól fogva benépesítettük mi emberek: újkőkortól kezdve a bronzkoron át folyamatosan lakott terület volt a város és a térsége. Köszönthetően talán kedvező adottságainak, ahol a hegy és folyó találkozik egymással és festői szépségű környezetet tár elénk pusztán a természet is. Tudták ezt jól a történelem folyamán a kelták, germánok, rómaiak, avarok és természetesen mi magyarok is. Minden történelmi kor lakói nyomot hagytak a településen és festői szépsége az épített környezet által nem romlott csak javult és egyre harmonikusabbá vált.
Na ki a király?Mága Zoltán, Pataki Attila, Győzike és most következik a meglepetés: Kis Grófo.