Gazprom, Erő, Egyetértés – a 125 éves Fradi-történet megcsúfolása lenne az oroszokkal kötött szerződés

forrás: kategória:

A Gazprom-szponzoráció a remélt tengernyi pénz ellenére felmérhetetlen károkat okozna a teljes zöld-fehér közösségnek, és a 125 éves fennállását jubiláló csapat polgári ethoszának is. Az oroszokkal tervezett megállapodás mindennel szembemegy, amit a klub ezekben a napokban is ünnepelt őstörténete, az alapítók szelleme üzen.

Először a Nemzeti Sport adta hírül április közepén, hogy az FTC tárgyalásokat folytat „egy multinacionális nagyvállalattal”, amely a jövőben jelentős összeggel támogathatja a klubot. Néhány nappal később a Blikk írta le, hogy a szponzor az orosz állami energiavállalat, a Gazprom lehet, éves szinten több milliárd forintos összeggel. Ekkor az ügyben egyébként (papíron) semmilyen illetékességgel sem rendelkező Külgazdasági és Külügyminisztériumból újságírói kérdésre azt nyilatkozták, hogy „minél több nemzetközi nagyvállalat fektet be a magyar sportba, az annál jobb”, és a Gazprom különben sem szerepel „a szankciós listán”. Azóta is talány, hogyan kell érteni a befektetés kifejezést, hiszen az egyesületi formában működő Fradiban nem lehetséges tulajdonrészt szerezni (bár az egyesület által 99 százalékban tulajdonolt FTC Labdarúgó Zrt.-ben elvileg lehetne), a (mez)szponzoráció pedig sosem a direkt anyagi haszonszerzésről szól.

Aztán eltelt másfél hónap bármiféle érdemi fejlemény nélkül. A klubvezetés hivatalosan egyetlen szót sem kommunikált a Gazprom-tárgyalások híréről, a feltett kérdésekre sértett egyenválaszokat küldtek, miszerint az adott sajtóterméket „nem érdekli a valóság”. Nem álltak szóba a Partizánnal sem, ahol vágatlan megszólalási lehetőséget ajánlottak egy csak a témának dedikált műsorban. Annyi információ azért kicsorgott, hogy az orosz cég valós opció a Fradinak, és arra is sok jel volt és van, hogy a zöld-fehér világ, a szűkebb és tágabb szurkolói közeg megosztottabb Gazprom-ügyben, mint azt szakértők közvetlenül a Blikk-hír után vélelmezték.

Hírek

A csirke és a malacA hatalmasra nőtt törpemalac és a csirke mára elválaszthatatlan jóbarátokká váltak.
Három fejű kisliba?Bár a képen úgy tűnik, mintha egy kiskacsa lenne három fejjel ez azonban csak optikai csalódás.
Leggyorsabb hal a világonA világon a leggyorsabban úszó halnak a kékes fekete hátú nyársorrú halat vagy más néven
Egykor királyi székhely ma a legkisebb magyar városBár a környéket már az őskortól fogva benépesítettük mi emberek: újkőkortól kezdve a bronzkoron át folyamatosan lakott terület volt a város és a térsége. Köszönthetően talán kedvező adottságainak, ahol a hegy és folyó találkozik egymással és festői szépségű környezetet tár elénk pusztán a természet is. Tudták ezt jól a történelem folyamán a kelták, germánok, rómaiak, avarok és természetesen mi magyarok is. Minden történelmi kor lakói nyomot hagytak a településen és festői szépsége az épített környezet által nem romlott csak javult és egyre harmonikusabbá vált.
Az ukrán háború képei.Immáron 13. napja tart az orosz-ukrán háború.
Meghackelte a Kutyapárt az M1 (köztévén) évente járó 5 percetA Magyar Kétfarkú Kutyapárt (MKKP) hozta a szokásos formáját és abszurd módon mutatta be közpénz
Orbán sejtelmes üzenteteOrbán Viktor Facebook oldalára az oldal moderátorai péntek este
Boldog Istvánt csak a valóság zavarjaBoldog István volt fideszes országgyűlési képviselő szerint "
Megugrott a kivándorlás népszerűségeLegalábbis a Google trends szolgáltatása azt mutatja, hogy az április 3.-át követő választási er