Fuvarozás és rakodás egyetlen járművel

forrás: kategória:

Mennyivel egyszerűbb dolga lett volna a piramisok építőinek, ha rendelkezésükre állt volna megszámlálhatatlan darus teherautó, amely nemcsak a kőtömbök fuvarozásában, hanem helyszíni rakodásában is komoly segítséget jelentett volna!
A Fuvarozás és rakodás egyetlen járművel bejegyzés először Életforma-én jelent meg.

Hírek

Egykor királyi székhely ma a legkisebb magyar városBár a környéket már az őskortól fogva benépesítettük mi emberek: újkőkortól kezdve a bronzkoron át folyamatosan lakott terület volt a város és a térsége. Köszönthetően talán kedvező adottságainak, ahol a hegy és folyó találkozik egymással és festői szépségű környezetet tár elénk pusztán a természet is. Tudták ezt jól a történelem folyamán a kelták, germánok, rómaiak, avarok és természetesen mi magyarok is. Minden történelmi kor lakói nyomot hagytak a településen és festői szépsége az épített környezet által nem romlott csak javult és egyre harmonikusabbá vált.
Amerika legnagyobb bankrablásaA valaha volt legmagasabb összegre elkövetett bankrablás ugyan nem ez az eset, de az amerikai fö
Megugrott a kivándorlás népszerűségeLegalábbis a Google trends szolgáltatása azt mutatja, hogy az április 3.-át követő választási er
TOP 10 legdrágább whiskeyEgy időben mindig a pezsgők vitték el a legdrágább italok címét, bár egy Armand de Brignac pezsg
Szíva oázis (Egyiptom: Siwa oasis-salt lake)A Szíva oázis (SIWA, Wāḥat Sīwah) az egyik legtávolabbi ilyen látványosság Egyiptom északnyugati
Amikor a maci visszanyalMedvék nyelvet nyújtanak egymásra, no nem azért amiért elsőre gondolnánk és emberi tulajdonságok
A világ a bogárnézetbőlA képeket John Brackenbury nyugdíjas állatorvos-tanár készítette szülővárosa, Cambridge közelébe
Casper az albínó delfinNem mindennapi látványosság szemtanúi lehettek annak a hajónak a legénysége, akik Kalifornia par
Pirossal jelöltük azokat a megyéket ahol a bérszínvonal elérte a nyugat-európai szintetAkkora bérrobbanás zajlott le Magyarországon az elmúlt években, hogy bizonyos szakmákban vásárló
Na ki a király?Mága Zoltán, Pataki Attila, Győzike és most következik a meglepetés: Kis Grófo.