Emmanuel Macron jobboldali politikust nevezett ki miniszterelnöknek, aki mögött azonban nem áll parlamenti többség. A csiki-csukit furcsa politikai alku oldhatja fel: a nemrég még Franciaország unióból való távozását propagáló Marine Le Pen hallgatólagosan támogatja a brit kilépést az EU részéről levezénylő Michel Barnier még várhatóan a héten bejelentett kormányát. Az ok az instabilitástól való félelem és a miniszterelnök migrációs irányváltása: az elkötelezett EU-pártiként ismert kormányfő az elmúlt években éles kritikusa lett a francia és európai bevándorlási politikának. Kinevezése Németországra is érvényes európai trendet jelez: a centrumerőknek muszáj választ adni a bevándorlás és a közszolgáltatások leépülése miatt dühös választóknak.

„Tudják, a statisztikák szerint minél inkább távolabb lakik valaki egy vasútállomástól, annál inkább hajlamos a Nemzeti Tömörülésre szavazni. A közszolgáltatások leépülése elkeseríti az embereket” – a francia vidék magárahagyottságáról szól eszmefuttatás váratlan személytől és váratlan helyen érkezett. Hat és fél évvel ezelőtt a legforróbb összeurópai téma a brexit volt, amelynek következményeivel akkortájt erőteljesen birkózott az Európai Unió. Egy veterán francia politikust, Michel Barnier-t bíztak meg a tagállamok a britekkel való tárgyalások levezénylésével és ő közmegelégedésre látta el feladatát. Energiájából még arra is futotta, hogy elvállalja a francia Államigazgatási Főiskola felsőfokú európai tanulmányokkal foglalkozó egyéves tanfolyamának védnökségét. Ebben a pozíciójában adott elő 2018 májusában Brüsszelben a tanfolyam résztvevőinek, köztük e sorok írójának. Egy hosszú munkanap végén az Európai Bizottság szinte üres épületében ültük körül az akkor is kifogástalanul elegáns Barnier-t, aki a fáradtság legkisebb jele nélkül, türelmesen mondta el a tárgyalások állásával kapcsolatos alapvetéseket. Valószínűleg századjára.