Ez most tényleg a farkas – így tette tönkre az okostelefon egy nemzedék gyerekkorát

forrás: kategória:

A 2010-es évek eleje óta romlik a fiatalok mentális egészsége a fejlett világban. A legnépszerűbb magyarázat, hogy az okostelefon és a közösségi média áll a jelenség mögött. Az idén számos országban tűzték napirendre az iskolai mobilhasználat tiltását vagy az életkor-ellenőrzés szigorítását, és Jonathan Haidt amerikai szociálpszichológus A szorongó nemzedék című bestsellere is felpörgette a témát. Vannak azonban tudósok, akik szerint mindez csak morális pánik, ahogy annak idején a képregényektől vagy a rockzenétől való félelem volt. Miközben mindkét fél kutatások tucatjait lobogtatja, lehet, hogy ennél a vitánál elég a józan észre és az anekdotikus bizonyítékokra hallgatni. Háttér.

Ismét gyermekvédelmi lázban élnek az amerikai államok. Két éve arról írtunk, hogy sorra születnek az Egyesült Államokban azok a szabályozások, amelyek szigorítják a kiskorúak nemváltó terápiáit. A genderidentitás-ideológia után most az internet veszélyeitől óvják a gyerekeket: tavaly óta 11 államban fogadtak el törvényt, amely a kiskorúak online biztonságának növelésére irányul. Itt nemcsak a szexuális ragadozóktól való védelmükre kell gondolni, hanem a kiskamaszok közösségimédia-használatának szigorítására, a kiskorúak reklámcélú targetálásának tilalmára, valamint az olyan mechanizmusok korlátozására, amilyenekkel a platformok minél hosszabb ideig szeretnék a képernyő előtt tartani a tizenéves felhasználókat.

A transzüggyel ellentétben ebben a témában konszenzus van a politikailag végletesen polarizált országban. Visszatérő látványosság, hogy a nagy techcégek vezetőit kongresszusi meghallgatásokon egymás túllicitálva próbálják megizzasztani demokrata és republikánus képviselők – más kérdés, hogy gyakran olyan buta érveket hoznak fel és úgy túljátsszák erényfitogtató néptribunusi szerepüket, hogy még egy Mark Zuckerberget vagy a TikTok vezérigazgatóját is sikerül szimpatikusabb színben feltüntetniük.

A kínai hátterű platform anyacégének, a Bytedance-nek a Biden-adminisztráció pár hete ultimátumot is adott: vagy eladják a platformot egy éven belül, vagy betiltják az appot az amerikai felhasználóknak. Bár ez esetben inkább a nemzetbiztonsági szempontok játszottak nagy szerepet, számos törvényhozó a tizenévesek mentális egészségre gyakorolt hatást is emlegette, hiszen a TikTok az Instagram mellett a legnépszerűbb közösségimédia-platform a fiatalok körében.

Hírek

Mobil menhely hajléktalanoknakSzerte a világban gondot okoz, hogy sok hontalan ember ragaszkodik saját környezetéhez és nem kí
Amerika legnagyobb bankrablásaA valaha volt legmagasabb összegre elkövetett bankrablás ugyan nem ez az eset, de az amerikai fö
A csirke és a malacA hatalmasra nőtt törpemalac és a csirke mára elválaszthatatlan jóbarátokká váltak.
Leggyorsabb hal a világonA világon a leggyorsabban úszó halnak a kékes fekete hátú nyársorrú halat vagy más néven
Floriana Messina - egy kép amitől felrobbant az egész internet.Egyre nagyobb népszerűségnek örvend egy fotó, amely az online világban terjed mégpedig a futball
Meghackelte a Kutyapárt az M1 (köztévén) évente járó 5 percetA Magyar Kétfarkú Kutyapárt (MKKP) hozta a szokásos formáját és abszurd módon mutatta be közpénz
Életképek LimábólPeru fővárosának Limának egykori szürke negyedét szivárványszínűvé varázsolta néhány önkéntes Ca
Megugrott a kivándorlás népszerűségeLegalábbis a Google trends szolgáltatása azt mutatja, hogy az április 3.-át követő választási er
Farsang LibanonbanLibanonban idén március 6.-án tartották meg a Zambo karnevált, ilyenkor a helyiek farsangi jelme
Győzikét bedrogozva a szőnyegen találta meg a családjaGáspár Győző a fidesz egyik kampányarca és a felesége, Bea asszony a Palikék világa by Manna vid