Ezt a kormányt egyáltalán nem érdekli az oktatás ügye, állítja Posta István, a budapesti Piarista Gimnázium magyar és filozófia szakos tanára. Az egyházi iskolákban tanító tanárok egy része pár év alatt radikalizálódott, és ma már világnézettől függetlenül magárahagyatottságot és dühöt érez a kormány hozzáállása miatt. Míg Pintér Sándor a tanároktól vár javaslatokat arra, hogyan reformálja meg a rendszert, a Tanárballagás szervezői tanulmányt írtak a résztvevők és szimpatizánsok által számba vett legfontosabb tennivalókról. Az általuk megfogalmazott öt pont mellé hatodik pontnak javasolt reformjavaslatokról és arról is kérdeztük Posta Istvánt, mi tartja még a pályán az elhivatott tanárokat.

– Tarlós István a piaristákat egy beszédében „az igazság munkatársainak” nevezte és úgy fogalmazott: „A piarista oktatás megtestesíti a legmodernebb katolicizmust: egyszerre jellemzi a tudomány feltétlen tisztelete és az erős kritikai szellem.” Úgy tűnik, a tartományfőnökség tényleg szabad teret enged ennek a kritikai szellemnek, hiszen három éve is önök fogalmazták meg az egyházi intézmények tanárai közül elsőként a Nemzeti Alaptanterv konstruktív kritikáját, amit aztán több mint 1600 pedagógus írt alá, tavaly decemberben pedig polgári engedetlenségre bíztattak az oktatás súlyos válságát övező kormányzati közönnyel szemben. Az igazság munkatársaiként hűek a piaristák önmagukhoz, amikor kiállnak a hivatásukért?

– Nem a piaristák, inkább mi, néhányan. A negyvenhét fős tantestületből tizennyolcan írtuk alá a polgári engedetlenségre buzdító levelet. Van megosztottság a tantestületben, de egyrészt lehet róla beszélni, másrészt az alapvető kritikában nagyjából egyetértés van, az erre adható válaszaink persze nagyon különbözőek. 

– A Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban megfogalmazott szolidaritási nyilatkozat esetében is hasonló volt az aláírási arány. Ha van egyetértés, miért nem állnak ki mellette egy emberként?

– Ennek egzisztenciális és politikai okai is vannak, de a legalapvetőbb, hogy a tanár nem az a fajta, aki lázadozni szokott. Az, hogy valaki egy oktatási rendszerben találja meg a helyét és ott jól érzi magát, többé-kevésbé szabálykövető magatartást feltételez. A tanárok között nincs hagyománya annak, hogy egységesen, összefogva kiálljanak az érdekeikért.

– Ez érthető, hiszen nekik is szabályok követésére kell nevelniük a fiatalokat.