Megdöntötte az eladási rekordokat és hetekig uralta a lapok címoldalát Harry herceg önéletrajza, amely példátlan betekintést enged a brit királyi család életébe. A botrányon túl a könyv meglepően őszinte portré egy fiúról, aki soha nem tudta feldolgozni édesanyja tragikus halálát – vagy megbocsátani azt, hogy másodiknak született. A Windsorok olyannak látszanak, mint bármelyik család a maga nagyon hétköznapi belső viszályaival és problémáival. Pont ez az, amit a királynő megbocsáthatatlannak tartott volna.

Milyen jó, hogy ezt már nem érhette meg, hangzik el gyakran, amikor egy idős ember halála után olyasmi történik, amiről sejtjük, hogy a látványa fájdalmas lett volna a számára. A sóhaj rég volt olyan indokolt, mint Harry herceg memoárja esetében: tényleg jó, hogy a királynő ezt már nem érte meg. Kedvenc unokája viselkedése az utolsó években sok fejfájást okozhatott II. Erzsébetnek: a sussexi herceg és felesége, Meghan egyre romló megítélése, megdöbbentő távozásuk Kaliforniába, amit a média Megxitnek nevezett el, valamint az Oprah Winfrey-nek adott, sértett páros interjú ország-világ előtt nyilvánvalóvá tette a család belső megosztottságát. Harry jó előre beharangozta, hogy mindez csak kezdet, hiszen megállapodott a Netflixszel egy dokumentumsorozat készítéséről, és azt is belengette, hogy egy nyersen őszinte önéletrajzi könyvben mond el mindent magáról és családtagjairól. Végül a sorozat viszonylag ártalmatlan lett, a memoár viszont valódi bombaként robbant: hetekig anyagot szolgáltatott az újságoknak a monarchiáról szóló negatív sztorikhoz, ráadásul Harry promóciós interjúk sorát adta a legbefolyásosabb amerikai médiaszemélyiségeknek Anderson Coopertől Stephen Colbertig. Ezekben az interjúkban megint csak nem kímélte rokonait, sokszor még erősebben fogalmazott, mint a könyvben.