„Bor! Mert egyetlen nagy dolog sem kezdődött még úgy, hogy valaki salátát evett”
A női egyenjogúság ügye meglehetősen lassan haladt a 19. században – ennek bonyolult okait sokan megírták már. Senki nem szólt azonban arról, hogy ebben milyen jelentős szerepe volt az alkoholnak. Pontosabban a férfiak félelmének attól, hogy a nők az alkohol betiltására használják majd szavazati jogukat. Néhány hónapja jelent meg Kupa Enikő és korábbi rendszeres szerzőnk, Kovács Tibor könyve, a Borgőzös évszázadok, amelyben hat újvilági ország bortörténetét mesélik el szórakoztató társadalmi, történelmi és gasztronómiai eseményeket felidézve.
Aki kézbe veszi Kovács Tibor és felesége, Kupa Enikő könyvét (Borgőzös évszázadok – Az újvilági bortermelés szórakoztató története), azt gondolhatná, valamilyen boros könyvet olvas majd. Ám ennél többről van szó. A kötet dacol minden előítélettel; ahogy címe is jelzi, inkább szórakoztató, ismereterjesztő mű, amely borban meséli el hat ország társadalmának történetét.
Tudták például, hogy a kommunizmus oroszországi győzelmében és a Szovjetunió létrejöttében milyen szerepe volt az alkoholnak, pontosabban az alkohol hiányának? Miklós cár éppen a háború alatt jutott arra a gondolatra, hogy meg kell védeni az oroszokat a vodkától, s betiltotta a „nedű” árusítását. Amikor aztán 100 millió orosz kijózanodott, hirtelen egészen más színben kezdték látni a cáratyuskát. Arról nem is beszélve, hogy a háború finanszírozhatatlanná vált, mivel az adók jó része a vodka eladásából folyt volna be. Ezzel szemben Nagy Frigyes és Orániai Vilmos tisztában volt azzal, hogy a katonákat nem egy csésze kávéval kell háborúba küldeni.
Miért adta a szerzőpáros egy ilyen könyv megírására a fejét? A Covid-járvány alatt az ország egyik legjelentősebb borwebshopját, a borkereskedes.hu oldalt kezdték üzemeltetni. A kötet az erre a felületre írt blogbejegyzésekből, virtuális utazásokból nőtt ki, de mivel a szerzők erősen érdeklődnek a társadalmi kérdések iránt,