„Az olimpiai szellem a Notre-Dame-ban marad” – liturgikus kellék lesz a „woke játékok” harangja
Aranyérmes sportolók pózoltak vele, napról napra százmilliók látták és hallották megkondulni, az egész párizsi olimpia meghatározó jelképe lett – és hamarosan Franciaország fő katolikus templomában kap helyet. A megnyitó megosztó szimbolikáján napokig pörgött a sajtó, a Stade de France harangja és fordulatosan szép története viszont legfeljebb mínuszos hírként jelent meg. A 2024. évi játékok zárásaként elmeséljük hát elejétől a végéig.
Armand Duplantis nyolcszoros világcsúcstartó rúdugró 6,25 méterrel nemcsak aranyat nyer, de új abszolút rekordot állít fel Párizsban, majd kék-sárga zászlóba burkolózva eksztatikus állapotban ünnepelteti magát a Stade de France mintegy 70 ezres közönsége előtt. Nem látott még ez a sportág olyan globális sztárt, mint Duplantis. A ceremónia részeként odalép az arénában felállított rendhagyó olimpiai kellékhez: egy 500 kilós bronz haranghoz. Hosszan kongatja, széles mosollyal az arcán. A stadion újabb ovációtól hangos.
Kongatott Noah Lyles, Keely Hodgkinson, Thea Lafond és az összes aranyérmes atléta, aki csak megfordult az olimpiának ebben a létesítményében. Szerte a világon százmilliók látták és hallották ezeket a kis rituálékat. Korábban sosem volt harang a stadionban, nem használták se a futó-, se az ugró és dobóversenyek végén, csak rögbimérkőzéseken volt szokás a csengetés, az adta az ihletet az atlétikához is.
A szimbólumokra kihegyezett francia sajtó és a nyugati lapok sorra eredetek a harang nyomába – és különleges történetet találtak. A rituális hangszert ugyanis titokban önttették és helyezték hatalmas fém keretbe Franciaország nemzeti stadionjában Leslie Dufaux, a párizsi olimpiát kísérő rendezvények felelősének személyes megrendelésére. Dufaux feladata az volt, hogy minden sporthelyszín kapjon valamilyen egyedi franciás hatást. Szekuláris hagyományok ide vagy oda,
a szervező azt képviselte: legyen valami a játékokon, ami utal Franciaország számos történelmi templomára. „Olyasvalamivel szerettük volna megjelölni a csúcspontokat, amely nem divattárgy, hanem átível akár évszázadokon is” – folytatja Dufaux.