Rég rendeztek annyira átpolitizált foci-világbajnokságot, mint a vasárnap zárult katarit. A nyugat-európai válogatottak egy része inkább vétette észre magát emberi jogi moralizálással, mint a pályán nyújtott teljesítményével. A legsikeresebben a szivárványos karszalagra nemet mondó Franciaország szerepelt, de a vb ott is felszínre hozta a bevándorlók integrációjának mély problémáit – és nemcsak odahaza. Ám míg a Nyugat számára sok fanyalgást hozott az elmúlt hónap, a világ többi része Argentína és Marokkó menetelése vagy épp a japánok remeklése miatt futballünnepnek élte meg a vb-t.

Semmi új nincs abban, hogy a nagy nemzetközi sportesemények politikai színezetet kapnak, és ez alól a futball-világbajnokságok sem jelentenek kivételt. Benito Mussolini rezsimje már rögtön a második, 1934-es olaszországi vb-t a fasizmus hírnevét öregbítő nagyszabású propaganda-eseményként kezelte, és a korabeli vádak szerint saját kezűleg választotta ki azokat a bírókat, akik az olasz válogatott útját a győzelemig egyengették – ami azonban valószínűleg nem igaz. A csapat elég erős volt ahhoz, hogy segítség nélkül is nyerjen.

Noha aktivisták és hírességek a katari vb bojkottjára szólítottak fel, egyetlen válogatott sem maradt távol önszántából a tornától. Pedig volt példa ilyen kiállásra: az 1966-os világbajnokságot 15 – zömében pár évvel korábban függetlenné vált – afrikai ország bojkottálta, tiltakozásul az ellen, hogy a 16-os mezőnyből egyetlen helyen kellett volna osztozniuk Ázsiával. És mert a FIFA elnöke, Sir Stanley Rous annak ellenére engedni akarta Dél-Afrika fehér válogatottjának indulását, hogy az apartheid miatt az afrikai konföderációból kizárták az országot.

1978-ban az az Argentína adott otthont a vb-nek, ahol két évvel azelőtt – amerikai támogatással – katonai junta puccsolta meg Juan Perón kormányát, és a következő évek során ezerszámra „tüntették el” a rendszer ellenségeit. A politikai foglyok Buenos Aires-i börtönéből hallani lehetett a közönséget az alig másfél kilométerre fekvő Monumental stadionból, ahol a döntőt is játszották. A bírók pedig ezúttal valóban arcátlanul segítették a győzelemig menetelő házigazdákat – aminek a nyitómeccsen a magyar válogatott is kárvallottja volt.

Fieszta helyett fanyalgás

Az utóbbi pár évtized világbajnokságai azonban nagyrészt megúszták, hogy a politikáról szóljanak, és önfeledt futballünnepként biztosítottak felhőtlen kikapcsolódást minden negyedik nyáron a világnak és sok százmillió szempárt a hirdetőknek és szponzoroknak.