Zsoldos Attila: Körbe-körbe, avagy a kutatóhálózat esete a jó gazdával

forrás: kategória:

Mindenkinek joga van a maga véleményéhez, legyen az bár mégoly téves. Ez a jog Csépe akadémikust is megilleti – írja Zsoldos Attila akadémikus. A történész Csépe Valériának lapunkban megjelent gondolataira reagál, azokon belül is konkrétan az MTA-tól elvett kutatóhálózattal kapcsolatosakra. Zsoldos szerint Csépe álláspontjában a féligazságok kimondása a teljes igazság elhallgatásával keveredik. „Írásom célja a Válasz Online olvasóinak tájékoztatása olyan akadémiai kérdésekről, amelyek aligha számítanak közismertnek.”

A Válasz Online szeptember 2-án tette közzé a Csépe Valéria akadémikussal készült interjút, amelynek kizárólag az akadémiai kutatóhálózattal foglalkozó részéhez fűzök néhány széljegyzetet.

Hogy nem szívesen teszem, annak több oka van. Az egyik személyes, így nem tartoznék a nyilvánosság elé, mégis szóba kell hoznom, mert alkalmas lehet arra, hogy mondanivalóm egy kézlegyintéssel elintézhető legyen – mondván, csak sértett hiúságom vezeti ujjaimat a billentyűzeten. Kiváltképp, ha utólag olvasná valaki a fejemre. A történet a következő.

A Magyar Tudományos Akadémia Elnökségében – mások mellett – szavazati joggal helyet kap a három nagy tudományterület egy-egy akadémikus képviselője. 2023-ban, amikor nyilvánosságra került, hogy Csépe Valéria elindul a bölcsészet- és társadalomtudományokat illető helyért az akadémiai választáson, a Filozófiai és Történettudományok Osztálya, melynek akkor lejáró mandátumú elnöke voltam, jelölt engem a posztra. Vélhetően abból a megfontolásból, hogy mégiscsak helyesebb, ha egy bölcsész képviseli az Elnökségben a bölcsészet- és társadalomtudományokat, s nem egy, az akadémiai tudományos besorolás szerint pszichológusként ugyan a bölcsészek közé tartozó, ám önmagát – az Osztály ülésein többször megismételt állítása szerint – természettudósnak tekintő akadémikus próbálkozik ezzel. Az akadémiai Közgyűlés végül Csépe akadémikus mellett döntött, akinek közvetlenül a választás végeztével gratuláltam, s ezzel a magam részéről lezártam a kérdést.

Hírek

Leggyorsabb hal a világonA világon a leggyorsabban úszó halnak a kékes fekete hátú nyársorrú halat vagy más néven
Egykor királyi székhely ma a legkisebb magyar városBár a környéket már az őskortól fogva benépesítettük mi emberek: újkőkortól kezdve a bronzkoron át folyamatosan lakott terület volt a város és a térsége. Köszönthetően talán kedvező adottságainak, ahol a hegy és folyó találkozik egymással és festői szépségű környezetet tár elénk pusztán a természet is. Tudták ezt jól a történelem folyamán a kelták, germánok, rómaiak, avarok és természetesen mi magyarok is. Minden történelmi kor lakói nyomot hagytak a településen és festői szépsége az épített környezet által nem romlott csak javult és egyre harmonikusabbá vált.
Floriana Messina - egy kép amitől felrobbant az egész internet.Egyre nagyobb népszerűségnek örvend egy fotó, amely az online világban terjed mégpedig a futball
A csirke és a malacA hatalmasra nőtt törpemalac és a csirke mára elválaszthatatlan jóbarátokká váltak.
Eddig sosem látott képek PutyinrólVlagyimir Vlagyimirovics Putyin 1952 október 7.-én látta meg a napvilágot mégpedig Szentpétervár
Megmentették a Himalájában eltűnt hegymászót, elutasítja az orvosi kezeléstVermes Ákos magyar hegymászó után harminc órán át kutatott az indiai hadsereg kutatóegysége a Hi
Boldog Istvánt csak a valóság zavarjaBoldog István volt fideszes országgyűlési képviselő szerint "
Farsang LibanonbanLibanonban idén március 6.-án tartották meg a Zambo karnevált, ilyenkor a helyiek farsangi jelme
Megugrott a kivándorlás népszerűségeLegalábbis a Google trends szolgáltatása azt mutatja, hogy az április 3.-át követő választási er