„Veszélyesnek tartom” – Markó Béla a határon túli egyéni választókerületekről

forrás: kategória:

„Amikor Budapest azt mondja, Brüsszel ne szóljon bele az ügyeibe, ezzel azt is hirdeti, hogy Brüsszel Bukarest dolgaiba se szóljon bele” – mondja Markó Béla költő a kormányzati szuverenitásharcról. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) 1993 és 2011 közötti elnöke a román kormány miniszterelnök-helyetteseként az európai integrációért felelt 2004 és 2007 között, ezért is figyeli fájó szívvel, hogy mára az erdélyi magyarok a romániai társadalom leginkább euroszkeptikus csoportjai közé tartoznak. Önkritikusan jegyzi meg ugyanakkor, hogy túl sok volt az illúzió mind az 1989-es fordulattal, mind az uniós csatlakozással kapcsolatban, s az emberek mindkettőben csalódtak. Elmeséli, hogy Orbán Viktorral részben a 2002-es parlamenti választás után romlott meg a viszonya, de máig nagyon fontosnak tartja a magyar állam által finanszírozott Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem elindítását az 1998 és 2002 közötti ciklusban. Nemzetpolitikai tanévnyitó.

„Szóval nekünk újra meg újra / különbséget kell tennünk / a kettőnk közös hazájából / időközben kiszakadt rész és rész között, / hogy végre láthassuk az egészet” – szólítja meg Erdélyi nyár című versében Petőfi Sándort. Mit lát most az „egészből”, a magyar–magyar viszonyból az expolitikus költő?

– Remélem, hogy a leglényegesebb kérdésekről, hazáról, nemzetről, demokráciáról el nem kötelezett értelmiségiként ugyanúgy gondolkodom, mint egykor politikusként. Nyilván más helyzet, amikor az ember minden pillanatban egy közösség képviseletében szólal meg. Ezért próbálok ma is empátiával viszonyulni politikus utódaimhoz és ahhoz, amit problematikusnak látok – legyen szó a magyar vagy a román társadalomról. A politika kompromisszumkésszé tett, de remélem, nem megalkuvóvá. Az nem titok, hogy kritikusan szemlélem a magyar–magyar viszonyt, mert sok zavart látok Magyarország és a határon túli magyar közösségek viszonyában.

Ugyan miért, ha soha nem áramlott még ilyen sok magyar állami támogatás Erdélybe?

Hírek

Három fejű kisliba?Bár a képen úgy tűnik, mintha egy kiskacsa lenne három fejjel ez azonban csak optikai csalódás.
Amikor a maci visszanyalMedvék nyelvet nyújtanak egymásra, no nem azért amiért elsőre gondolnánk és emberi tulajdonságok
Megugrott a kivándorlás népszerűségeLegalábbis a Google trends szolgáltatása azt mutatja, hogy az április 3.-át követő választási er
Mobil menhely hajléktalanoknakSzerte a világban gondot okoz, hogy sok hontalan ember ragaszkodik saját környezetéhez és nem kí
Szíva oázis (Egyiptom: Siwa oasis-salt lake)A Szíva oázis (SIWA, Wāḥat Sīwah) az egyik legtávolabbi ilyen látványosság Egyiptom északnyugati
Meghackelte a Kutyapárt az M1 (köztévén) évente járó 5 percetA Magyar Kétfarkú Kutyapárt (MKKP) hozta a szokásos formáját és abszurd módon mutatta be közpénz
Kivándorlás, elvándorlás„Magyarország a legjobb hely Európában, nem érdemes innen elmenni. Innen csak rosszabb helyre lehet menni” 
Farsang LibanonbanLibanonban idén március 6.-án tartották meg a Zambo karnevált, ilyenkor a helyiek farsangi jelme
Pirossal jelöltük azokat a megyéket ahol a bérszínvonal elérte a nyugat-európai szintetAkkora bérrobbanás zajlott le Magyarországon az elmúlt években, hogy bizonyos szakmákban vásárló
Az anya nő, meg az apa isCalvin Klein legújabb marketingkampányában egy várandós transznemű férfi szerepel fehérneműmodel