Ungár Péter: „Az ellenzékben vannak szobafestők, meg van Chagall – utóbbi Gyurcsány”

forrás: kategória:

Örömmel betöltené a DK SZDSZ-ének szerepét Ungár Péter, ha a Gyurcsány-párt egyszer hatalomra kerülne, de az LMP-t nem olvasztaná be az egykori kormányfő pártjába. Akit nem csupán Chagall-hoz, de egyenesen Mózeshez is hasonlít, s az ellen sem lenne kifogása, ha a DK bekebelezné a többi ellenzéki pártot. Ungárt lapunk újságíró-iskolája, a Válasz Műhely hallgatói kérdezték – többek között arról is, ráindít-e jelöltet Karácsony Gergelyre az LMP, s hogy milyen álnéven publikál verseket folyóiratokban. Nem mindenre kaptunk választ, az azonban kiderült: az LMP-nek 400 tagja van – ezen a bázison magyarázza Ungár, hogy nem hisztérikus, Orbán-központú politika kell, hanem inkább ügyekre kell koncentrálni. S hogy milyen sikerrel képvisel ő ügyeket? Interjú.

Az anyja direkt babrál ki önnel?

– Nem hinném, de érdekes kérdés. A pszichoterápián fel fogom vetni.

Csak mert miközben ön itthon az akkugyarmatosítás ellen kampányol, Schmidt Mária csak azért is elkísérte Kínába Orbán Viktort…

– Az akkumulátorgyárak ügyében édesanyám hithű fideszesként viselkedik. Erről nagyon komoly vitáink vannak.

Meg tudta már győzni valamiről? Bármiről.

– Meg.

Na!

– Nem árulom el. Nem akarom kellemetlen helyzetbe hozni.

Arról láthatólag nem sikerült, hogy dúsgazdag milliárdosként fizessenek több adót. Próbálta egyáltalán?

– Tényleg szívesen fizetnék több adót, de mégis hogyan kellene?

Cégük, a BIF azért van a tőzsdén, hogy adókedvezményt kapjon. Ki kellene vezetni a tőzsdéről és kész.

– Én nem tudom kivinni a BIF-et a tőzsdéről. Kisebbségi tulajdonos vagyok.

Hárman többségi tulajdonosok édesanyjával és a nővérével.

– Nemsokára találkozom a nővéremmel, majd felvetem neki a lehetőséget. Sejthetik, mennyi esélyem van. Édesanyámmal, ha találkozom, majd mondom neki is. Hasonló sikerekre számítok.

Megérdeklődi tőle azt is, mit akart Putyin a miniszterelnöktől?

– Szoktunk politikáról beszélni, de nem ilyen szinten. Nem szoktam felkérdezni, és ő sem engem arról, hogy mit mondtam mondjuk a Válasz Online-nak.

Hírek

Boldog Istvánt csak a valóság zavarjaBoldog István volt fideszes országgyűlési képviselő szerint "
Egykor királyi székhely ma a legkisebb magyar városBár a környéket már az őskortól fogva benépesítettük mi emberek: újkőkortól kezdve a bronzkoron át folyamatosan lakott terület volt a város és a térsége. Köszönthetően talán kedvező adottságainak, ahol a hegy és folyó találkozik egymással és festői szépségű környezetet tár elénk pusztán a természet is. Tudták ezt jól a történelem folyamán a kelták, germánok, rómaiak, avarok és természetesen mi magyarok is. Minden történelmi kor lakói nyomot hagytak a településen és festői szépsége az épített környezet által nem romlott csak javult és egyre harmonikusabbá vált.
Amikor a maci visszanyalMedvék nyelvet nyújtanak egymásra, no nem azért amiért elsőre gondolnánk és emberi tulajdonságok
Szíva oázis (Egyiptom: Siwa oasis-salt lake)A Szíva oázis (SIWA, Wāḥat Sīwah) az egyik legtávolabbi ilyen látványosság Egyiptom északnyugati
A világ a bogárnézetbőlA képeket John Brackenbury nyugdíjas állatorvos-tanár készítette szülővárosa, Cambridge közelébe
Kivándorlás, elvándorlás„Magyarország a legjobb hely Európában, nem érdemes innen elmenni. Innen csak rosszabb helyre lehet menni” 
Leggyorsabb hal a világonA világon a leggyorsabban úszó halnak a kékes fekete hátú nyársorrú halat vagy más néven
Meghackelte a Kutyapárt az M1 (köztévén) évente járó 5 percetA Magyar Kétfarkú Kutyapárt (MKKP) hozta a szokásos formáját és abszurd módon mutatta be közpénz
Floriana Messina - egy kép amitől felrobbant az egész internet.Egyre nagyobb népszerűségnek örvend egy fotó, amely az online világban terjed mégpedig a futball