„Egyesek kutakodtak is utánam, hátha besározhatnak valamivel. Nem lennék meglepve, ha ezek mögött ő állna” – mondja Ujhelyi István, amikor egykori párttársáról, Molnár Zsoltról kérdezzük. Az MSZP-t nemrégiben 29 év után elhagyó európai parlamenti képviselő a pártba újra belépő Csintalan Sándor húzását nem tudja értelmezni – a szocialisták számára szerinte már csak a villany lekapcsolása maradt, s jövőre képviselőt sem fognak küldeni az Európai Parlamentbe. Ujhelyi szerint neki igenis van szerepe abban, hogy az EU nyolcvanhatodjára már nem vette be az orbáni cseleket, azaz hogy nem adnak ellenőrizetlenül pénzt a magyar kormánynak, ám hogy a NER mikor omlik össze, arról fogalma sincs. Ennek ellenére sem hagy fel a politizálással – csak nem abból fog élni. Interjú.

– Ritka, hogy az interjúalany már az első kérdés előtt állít valamit, de ez a póló…

– Cáfolja, ha tudja!

– Nehéz, hiszen egyszer valóban mindennek vége lesz. Az elmúlt évben, utolsó beszélgetésünk óta az Orbán-rendszeréhez viszont aligha kerültek közelebb.

– A rendszer megbukásához mindenképpen közelebb jutottunk, éppen egy évvel. Az mondjuk igaz, hogy ez nem az ellenzék érdeme, csupán a formállogikáé.

– Önkritika?

– Az is, hogyne. Ellenzéken ugyanakkor nem önmagában a politikai ellenzéket értem, hanem a társadalom azon részét, amely tudja, hogy ez így nem mehet tovább. Mégis: nézzük meg, hogy az általunk évszázadokon át lesajnált Romániában a pedagógus-szakszervezetek néhány hét alatt átvitték az elképzeléseiket a kormányon.

– Bezzeg Románia?

– Ebből a szempontból bezzegország lettek, igen. És ez borzasztó. Mi, akik a legvidámabb barakk voltunk, előtte az irigyelt Monarchia duális rendszerének egyik pillére voltunk, irigykedve nézhetjük az akkoriban lesajnált népeket.

– Mégis kinek lenne a dolga megszervezni a szakszervezeteket, ha nem a szocialista alapállású politikusnak?

– Az általam alapított Esély Közösség feladata éppen ez. A szervezkedés. Mindegy, hol és milyen körben. Helyi kis közösségben, szakmai közösségben, bárhol.