Turáni átok nincs, de sürgősen kezdeni kell valamit évszázadok óta vonszolt traumáinkkal, azok ugyanis vastagon benne vannak az európai statisztikákat döntögető öngyilkossági és alkoholfogyasztási mutatóinkban – röviden így szól Németh Endre epikusan hosszú esszéjének következtetése. Populációgenetikai modelleken dolgozó matematikus vendégszerzőnk szerint Magyarországon a lényegi törésvonal nem Kelet és Nyugat, hanem Észak és Dél között húzódik, devianciáink párhuzamai pedig meglepő módon észak-amerikai indiánok között találhatók meg. Németh Endre személyes felütésű írását a lapunkban korábban megjelent Gyurgyák János-esszé („Mi a magyar?”) és a „finnugor-vita” folytatásaként közöljük.

Apám a román-jugoszláv határon született. A határ jugoszláv oldalán. Ott, ahol a Béga folyó metszi a határt, két, a mai napig vékonyan, de magyar többségű falu található. A román oldalon Ótelek, a szerb oldalon Tamásfalva. Apám ősei – ameddig őrzi az emlékezet – ebben a mikrórégióban éltek és mind magyarok voltak. Utóbbi azért említésre méltó, mert a régió, a Közép-Bánát évszázadokon keresztül soknemzetiségű területnek számított. Magyarok, svábok, románok, szerbek és szlovákok éltek itt békében, mint egy dél-alföldi Svájcban.

Bánát utolsóként „szabadult fel” a török uralom alól a történelmi Magyarország területei közül. Ez a régió csak a Rákóczi szabadságharc után, 1718-ban, a pozsareváci békével tagozódott be a Habsburg Birodalomba. A vidék mai etnikai viszonyai és településszerkezete ezután alakult ki. Ez a hatalmas, két megyényi terület a török korban gyakorlatilag elnéptelenedett. A falvak többségét a Habsburgok telepítették újra. Azokon a településeken, ahol maradtak is túlélők, csak a töredéke élt a korábbi lakosságnak. A Habsburgok soknemzetiségű területet álmodtak Európa egyik leggazdagabb termőtájára.