A török hódoltságig vezethetnek a tömeges magyar öngyilkosság és alkoholizmus okai
Turáni átok nincs, de sürgősen kezdeni kell valamit évszázadok óta vonszolt traumáinkkal, azok ugyanis vastagon benne vannak az európai statisztikákat döntögető öngyilkossági és alkoholfogyasztási mutatóinkban – röviden így szól Németh Endre epikusan hosszú esszéjének következtetése. Populációgenetikai modelleken dolgozó matematikus vendégszerzőnk szerint Magyarországon a lényegi törésvonal nem Kelet és Nyugat, hanem Észak és Dél között húzódik, devianciáink párhuzamai pedig meglepő módon észak-amerikai indiánok között találhatók meg. Németh Endre személyes felütésű írását a lapunkban korábban megjelent Gyurgyák János-esszé („Mi a magyar?”) és a „finnugor-vita” folytatásaként közöljük.
Apám a román-jugoszláv határon született. A határ jugoszláv oldalán. Ott, ahol a Béga folyó metszi a határt, két, a mai napig vékonyan, de magyar többségű falu található. A román oldalon Ótelek, a szerb oldalon Tamásfalva. Apám ősei – ameddig őrzi az emlékezet – ebben a mikrórégióban éltek és mind magyarok voltak. Utóbbi azért említésre méltó, mert a régió, a Közép-Bánát évszázadokon keresztül soknemzetiségű területnek számított. Magyarok, svábok, románok, szerbek és szlovákok éltek itt békében, mint egy dél-alföldi Svájcban.
Bánát utolsóként „szabadult fel” a török uralom alól a történelmi Magyarország területei közül. Ez a régió csak a Rákóczi szabadságharc után, 1718-ban, a pozsareváci békével tagozódott be a Habsburg Birodalomba. A vidék mai etnikai viszonyai és településszerkezete ezután alakult ki. Ez a hatalmas, két megyényi terület a török korban gyakorlatilag elnéptelenedett. A falvak többségét a Habsburgok telepítették újra. Azokon a településeken, ahol maradtak is túlélők, csak a töredéke élt a korábbi lakosságnak. A Habsburgok soknemzetiségű területet álmodtak Európa egyik leggazdagabb termőtájára.