Több száz gyerek és felnőtt verekedett össze az egyik középiskolában – videó

forrás: kategória:

Hatalmas botrány az oktatási intézményben, még egy rendőrt is megütöttek. Legalább kétszáz szülő és gyerek verekedett össze egy alternatív középiskolában szerdán az Egyesült Államokban, Louisiana állam székhelyén, Baton Rouge-ban – közölték a helyi hatóságok. A tömegverekedésben egy rendőr is megsérült és kórházba került, tíz diákot pedig letartóztattak. Casey Rayborn Hicks, helyi seriff hivatalának szóvivője elmondta, hogy a rendőrséget reggel 8 óra 15 perckor riasztották egy verekedéshez a Baton Rouge-i Readiness Superintendent’s Academy középiskolába, amely egy alternatív tanintézmény magatartási problémákkal küzdő diákok számára. A hatóságok becslése szerint kétszáz ember vett részt az…

Hírek

Megmentették a Himalájában eltűnt hegymászót, elutasítja az orvosi kezeléstVermes Ákos magyar hegymászó után harminc órán át kutatott az indiai hadsereg kutatóegysége a Hi
Farsang LibanonbanLibanonban idén március 6.-án tartották meg a Zambo karnevált, ilyenkor a helyiek farsangi jelme
Leggyorsabb hal a világonA világon a leggyorsabban úszó halnak a kékes fekete hátú nyársorrú halat vagy más néven
Az ukrán háború borzalmaiAz Ukrán állami mentőosztagok képei és felvételei az ukrán Zsitomir (Zhytomyr) város egyik lakón
Boldog Istvánt csak a valóság zavarjaBoldog István volt fideszes országgyűlési képviselő szerint "
Amerika legnagyobb bankrablásaA valaha volt legmagasabb összegre elkövetett bankrablás ugyan nem ez az eset, de az amerikai fö
Megugrott a kivándorlás népszerűségeLegalábbis a Google trends szolgáltatása azt mutatja, hogy az április 3.-át követő választási er
Meghackelte a Kutyapárt az M1 (köztévén) évente járó 5 percetA Magyar Kétfarkú Kutyapárt (MKKP) hozta a szokásos formáját és abszurd módon mutatta be közpénz