Nincs más kiút, csak az utópia. Megváltók ugyanis nem jönnek: sem Brüsszelből, sem a Múzeum körútról, sem a diáktüntetésekről. Nem lesznek éhséglázadások, nem „telik be a pohár”, nem „nyílnak a bicskák” a milliós karóráktól. Nem lesznek az állampártot belülről szétfeszítő belső harcok. Nem lesz nyílt diktatúra, ami „fölnyitná a szemeket” és megrendezhetővé tenné újra 1956-ot vagy az 1989 végi Romániát. Bacsik Lüszien történelem és szociológia szakos bölcsész, gyógypedagógus Lányi András lapunkban megjelent esszéjére reagálva végigpásztáz közállapotainkon. Szórakoztató, egyben lesújtó látlelet.

„Játsszatok, gyerekek, játsszatok
Csak az útra ne menjetek ki
Figyeljétek a vonalakat
Hogy meddig lehet elmenni”

(Bódi László)

„Miben reménykedjünk, amikor nincs már remény?” – teszi föl a kérdést Lányi András vitaindító cikke címében. Ez tényleg igazi, komoly kihívás abban a miliőben, amelyről az alábbiakban kísérletet teszek áttekintést adni.

A „parlamenti” „ellenzék” készen áll. Innováció innováció hátán. Az MSZP nevű „párt” elnöke mindennap háromszor harcias posztban emlékeztet arra, hogy ő a munkások pártján áll és virággal köszönti nőnapon a nőket (hűha!). Budapest főpolgármestere szereti a fákat, a kutyusokat és nagyon magabiztosan bicajozik (zöld!). Hadházy Ákos, a korrupció rendíthetetlen üldözője újabb szelfit közöl egy lenyúlt uniós pályázat roskadozó táblájával s párezer híve újra kipufoghatja magát. Gyurcsány Ferenc az ellenzékkritikus fölületek tartalomgyártójaként dolgozik. A Momentum százmilliókat éget el a Facebookon fizetett hirdetések formájában – van talán valami kampány mostanság? Vagy egyszerűen csak nincs jobb helye ennyi pénznek a „Holnap Magyarországán?” Pár hete óriásplakáton mosolygott rám a párt reménysége, a fiatal européer anyuka – tényleg van valami kampány, vagy mire ez a vérbeli 21. századi akció?

Egyedül a „Mi Hazánk” virulens… A fiatalok tőlük várják a… ki tudja, mit. Valószínűleg semmit. Üres, céltalan, tartalmatlan lázadás. Kellenek ők is a fönnállónak. A Kétfarkúak – mint két „választás” között általában – ostromolják a bejutási küszöböt, hogy aztán a „sorsdöntő” pillanatban (négyévenként nemzethalál!) épp annyi hívük álljon át az aktuális Messiáshoz, amennyi elég a kimaradáshoz.